Válogatott

Sérült nincs, csak eltiltás miatt nem számíthat Rossi egy játékosára

Fiola Attilán kívül mindenki bevethető lesz azt észtek elleni Nemzetek Ligája-meccsen.

A pénteki meccsnapot követően szombaton még Athénban edzett a magyar válogatott, amelynél azok a játékosok, akik kezdők voltak a görögök elleni mérkőzésen, regeneráló edzésen vettek részt, a többiek viszont a csapat szállásához közeli pályán teljes értékű edzésmunkát végeztek – írja az mlsz.hu. Na de, hogyan lehet európai szintű a válogatottunk? Orbán Viktor elárulta!

A honlap hozzátette, Marco Rossiék Athénból egyből Észtország felé vették az irányt, hogy minél kevesebbet kelljen utaznia a két összecsapás között.

Az Észtország elleni találkozón Fiola Attila nem léphet pályára sárga lapos eltiltása miatt, de jó hír, hogy jelenleg minden játékos egészséges, így a szövetségi kapitánynak ezúttal sem kell majd sérülés miatti kompromisszumokat kötnie a kezdőcsapat kijelölésekor.

Mintegy négyórás repülőutat követően este 20 óra körül szállt le a csapat repülőgépe Tallinnban, majd vacsora következett, illetve ezt követően máris a pihenésé lett a főszerep. Vasárnap a hivatalos edzés és sajtótájékoztató vár a válogatottra a hétfői mérkőzés helyszínén, a Le Coq Arénában.

címlapfotó: mlsz.hu

Olvasói sztorik