Válogatott

Sallai megmondta, mi kell ahhoz, hogy újra a csúcsra érjen a válogatott

A magyarok gólszerzője szerint a végén plusz löketet adtak a drukkerek. Bese frappánsan reagált a gólpasszára.

A Finnország elleni szombati vereséget követően kedd este úgy kellett a három pont a magyar válogatottnak, mint egy falat kenyér. A zárt kapuk mögött aratott 2-1-es győzelemmel Marco Rossi csapata végül először volt sikeres a Nemzetek Ligájában, ezzel újra visszajött a versenybe a csoportjában. A lefújást követően a parádés gólt szerző Sallai Roland – ha lemaradtál volna, itt megnézheted a magyarok két bombagólját – és a neki gólpasszt fejelő Bese Barnabás is elégedetten nyugtázta a találkozót.

Ez a csapat a jövőben még nagy dolgokra lesz képes. Biztosan látják majd Freiburgban is a gólomat, de az már egy másik történet, itt a válogatottra kell koncentrálni ott pedig a saját klubkarrieremet folytatom – mondta az újságíróknak Sallai. – Jól jött ez a gól ebből a szempontból is, de azért a Freiburgnál is sokat le kell tennem az asztalra, hogy számításba vegyenek a kezdőben. Nagyon fontos volt ez a győzelem a válogatott és egész Magyarország számára, mert az utóbbi időben nem voltunk annyira sikeresek, de ez a fordulópont és innen már csak felfelé vezet az út. Jól sikerült lövés volt a gólom, sokat gyakoroltuk ezt a mozgást, hogy a csatár visszateszi a labdát és én kapom a hosszún, most be is jött. Az új szakmai stábbal teljesen új koncepció alapján dolgozunk, nagyon jónak találom ezt. Ugyanígy kell folytatni tovább, amit elkezdtünk. Teljes erőbedobással és kemény munkával felérhetünk újra a csúcsra, mint 2016-ban.

A Bundesliga-játékos végül hozzátette, nem tudtak arról, hogy jönni fognak a szurkolók a hajrában, de az utolsó tíz percre ez lökést adott a csapatnak, ekkor már mindenki nagyon fáradt volt, de tizenkettedik játékosként ott voltak a szurkolók.

Balszerencséről, fulladásról és félelmetes magyar gólokról ír a görög sajtó
„A görögök megfulladtak Budapesten, de nem a Dunában, hanem egy kanál vízben."

A tamperei NL-találkozón végig padozó Bese elmondta, a meccs előtti gyakorlásnál körvonalazódott a kezdőcsapat, nagyon örült természetesen, hogy ő is bekerült és próbált minél jobb teljesítményt nyújtani.

Csapatszinten nagyon jók voltunk, akadtak hibák, de próbáltunk nagyon szervezetten játszani és szerencsére ez eredményes volt. Külön kérte tőlem a kapitány, hogy fejjel adjak gólpasszt, örülök, hogy ez sikerült teljesíteni. A viccet félretéve, feladat volt, hogy segítsük a támadásokat és ezúttal jókor voltam jó helyen. Örültem, hogy ebből gólt született, mindig fontos a vezető gól megszerzése. Nehéz meccs volt, főleg a második játékrész, de szervezettek voltunk és szűk maradt a csapat. Lovrencsics bejövetelénél nekem kellett eggyel feljebb lépni, próbáltam tovább ugyanúgy csinálni a dolgomat, segíteni a védekezést és esetleg kontrákból megindulni. A végén hallottuk, hogy megérkeztek a drukkerek, ezúton is köszönjük nekik a biztatást – nyilatkozta a Le Havre szélsője.

Bese védőként és középpályásként is megállta a helyét. Fotó:Szirtesi László/Getty Images

címlapfotó: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik