Válogatott

Gera Zoltán elárulta, mely játékosokkal szigorúbb a válogatottnál

A nemzeti csapat másodedzője azt is elmondta, miben látott fejlődést Marco Rossi érkezése óta.

A magyar válogatott péntek reggel utazott el a Finnország elleni tamperei Nemzetek Ligája-mérkőzés helyszínére, az indulás előtt azonban még Gera Zoltán másodedző állt az újságírók rendelkezésére a Ferihegyi repülőtér GAT-terminálja előtt.

Nagyon bizakodó vagyok, nagyon jó hetet töltött el a csapat – kezdte az idén nyáron visszavonuló Gera. – Amit a szövetségi kapitány eltervezett, azt a csapat nagyon gyorsan befogadta, mindenki jól dolgozott, bizakodó vagyok a játékkal kapcsolatban. Amit kellett betanultak a játékosok, nagyon remélem, hogy a szombati mérkőzésen ez majd látható lesz. A labda sajnos keveset kerül hozzám az edzéseken, a csapat és a szakmai stáb között vagyok kapocs, ha bármiben tudok segíteni a játékosoknak vagy az edzői stábnak, akkor számíthatnak rám.

Közel négy évvel ezelőtt hazai pályán éppen Gera Zoltán góljával verte meg a magyar válogatott a finneket 1-0-ra, ezzel kapcsolatban a korábbi klasszis elmondta, emlékezetes meccs volt, de nem csak az, hanem az azt követő, helsinki összecsapás is.

Mindenkinek látnia kell, hogy Henry még mindig mire képes – VIDEÓ
A 41 éves egykori világklasszis a belgák edzésén trükközött.

Általában jó szerencsénk van a finnek ellen, szeretnénk, ha ez megmaradna a következő mérkőzésre is. Számomra az már csak történelem, remélhetőleg lesz olyan játékos a keretben, aki hozzá tudja tenni a pluszt és elhozzuk a három pontot.

A Ferencvárosnál is edzői szerepkörben dolgozó Gera hozzátette, nagyban segíti a munkáját a válogatottnál, hogy korábbi csapattársait edzheti, figyelnek rá, megmaradt a tisztelet.

„A fradistákkal szigorúbb vagyok”– mondta viccesen a 97-szeres egykori válogatott középpályás, aki zárásként hozzátette, Marco Rossi szövetségi kapitány nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy különböző játékhelyzeteket, felállásokat tudjon a csapat megvalósítani, ebben sokat fejlődtünk, ha mérkőzésben váltani kell, azt az együttes minden probléma nélkül meg fogja valósítani.

címlapfotó: MLSZ Twitter

Gera szigorúbb a fradistákkal a válogatottnál. Fotó: Rangadó
Olvasói sztorik