Válogatott

Már a teljes magyar keret Telkiben készül

Stieber is megérkezett, Viníciusnak viszont kisebb sérülése van.

Kedden, nem sokkal dél után az utolsó kerettag is megérkezett Telkibe Stieber Zoltán személyében. A csapat két edzéssel folytatta a hétfőn megkezdett munkát – írja az MLSZ hivatalos honlapja.

Marco Rossi kedden délelőtt és délután is tartott edzést a kerettagoknak, akik közül a kisebb sérüléssel bajlódó Vinícius Paulo, illetve a Washingtonból csak kora délután megérkezett Stieber Zoltán nem végzett teljes értékű edzésmunkát.

A többi labdarúgó mindkét tréningen főleg taktikai feladatokat gyakorolt. Emellett a játékosok és a szakmai stáb tagjai egyéni fotózáson is részt vettek, de elkészült a Marco Rossi vezette válogatott első közös csapatfotója is.

A szövetségi kapitány elégedett volt a ma elvégzett munkával.

– A mai két tréning során elsősorban a stabil védekezést gyakoroltuk, de ugyanakkor több más olyan elképzelést is kipróbáltunk, amely segíthet majd minket a következő két mérkőzésen – kezdte értékelését Marco Rossi. – Nagyon elégedett voltam a fiúk munkájával, hiszen két hosszú edzést tartottunk és mindkettőn nagy intenzitással, keményen végezték a feladatokat.

A csapat holnap ismét két tréninggel folytatja a felkészülést a szombati Finnország és a jövő keddi Görögország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik