Válogatott

Elek elmondta, ki a magyar csapat Ibrahimovica

Nagyon hiányzik az irányító a válogatottból.

Pintér Ádámot váltotta a középpálya közepén Elek Ákos a Skócia elleni felkészülési találkozón kedd este. Az 1-0-ra elveszített összecsapást követően a Kajrat Almaty légiósa is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Mutatjuk Hajdú B. zseniális beszólásait a skótok elleni zakó során
„A közönség most nem ment haza a hatvanadik percben.”

– Jobban nézett ki ez a produkció, mint a kazahok elleni, bár legyünk őszinték, attól nem volt nehezebb. A csapat kontaktabb volt, a védekezésünk helyenként jól működött – nyilatkozta Elek. –A kazahok elleni meccs után azt mondtam, hogy nem érdemeltünk döntetlent, most pedig azt, hogy az iksz reálisabb lett volna. Jó lenne, ha ez a hozzáállás megmaradna és ehhez egy kis játékot hozzá tudnánk tenni, akkor sikeresek lennénk a jövőben. Van még két meccsünk a nyáron, aztán pedig jó lenne nagyobb önbizalommal nekimenni a Nemzetek Ligájának. A csapat magja már egy ideje együtt játszunk, de most még Leekens kapitány is próbálgatja a legideálisabb felállást szeptemberig.

Georges Leekens még próbálgatja a lehetséges felállásokat Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Újságírói kérdésre Elek kitért a 38 éves, 97-szeres válogatott Gera Zoltán hiányára is. A középpályás elmondta, nyilván hiányzik egy Gera típusú játékos, de szerinte nem is lesz olyan egy ideig.

– Felesleges azt keresni, ki lesz az utódja, Zoli zseni volt. Ahogyan Ibrahimovicot sem tudja pótolni a svéd válogatott, úgy mi sem fogjuk tudni őt. Bízom benne, hogy felépül és talán még tud segíteni a csapatnak – mondta Elek.

címlapfotó: AFP PHOTO / EMMANUEL DUNAND

Olvasói sztorik