Válogatott

Templomba viszi Leekens a magyar válogatott játékosait

Nem mindennapi program vár a játékosokra.

Vasárnap este megkezdte felkészülését a magyar válogatott a Kazahsztán elleni március 23-i és a Skócia elleni március 27-i barátságos mérkőzésekre. Az NB I-ben játszók közül mindenki csatlakozott már a kerethez, míg a légiósok közül lesz, aki csak a hétfő délután érkezik meg, de Pintér Ádám és Guzmics Richárd például csak a keddi edzésen vesz részt először. Hétfő délután a válogatott szövetségi kapitánya, Georges Leekens tartott sajtótájékoztatót Telkiben, ahol ismertette a csapatra váró heti munkát, valamint kitért a két találkozóra is.

– Két hazai meccs áll előttünk, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan tudjuk kezdeni ezt az évet. Új év, új kezdet, a nulláról indulunk, kíváncsi vagyok, hova tudunk eljutni – kezdte a belga kapitány. – Vannak problémáink középhátvéd poszton. Nagyon örülök, hogy Kádár a sérülése ellenére itt van velünk, nagyon fontos neki a válogatott, jó mentalitást mutat. Megpróbáljuk kitisztítani a fejeket, rákészülni a meccsekre. Jók a körülmények, valamint figyeljük az U21-es válogatott eredményeit Ciprus és Belgium ellen, remélhetőleg utóbbi csapat ellen is nyernek és kvalifikálják magukat. Örültem, hogy az Amerikából érkező válogatottak mennyire örültek, hogy itt lehetnek a válogatottban, ezt a hozzáállást nagyra értékelem. Az is a célunk, hogy regenerálódjanak a játékosok, aztán elkezdődik az igazán éles felkészülés. Elekkel és Kleinheislerrel is elbeszélgetek a kazah válogatottról, hiszen ők jól ismerik a játékosokat és a szövetségi kapitányt is.

Templomba mennek a játékosok:

– Kedden korán reggel edzéssel kezdünk, délután pedig megbeszéljük a kazahok elleni taktikát – folytatta Leekens, majd a további programról is szót ejtett. –  A két edzés között templomban megyünk. Ez nem kötelező, mindenkinek megvan a saját hite. Négy nap nem sok, ez alatt nem lehet csodákat tenni, mindenképpen tisztában vagyunk azzal, hogy fejlődnünk kell, jelenleg nem vagyunk azon a szinten, ahol szeretnénk lenni. Lesznek hibák , azt el tudom fogadni, de ha nem küzdenek, az elfogadhatatlan. Szeretném elültetni azt a kultúrát, hogy a megfelelő hozzáállással menjünk ki a pályára. Én még barátságos meccsen is utálok veszíteni. Gulácsi nemrég csatlakozott a csapathoz, a Bayern München ellen győztek, láttuk a meccset, büszkék vagyunk arra, hogy a lipcsei csapat nyert vele a soraiban. Eleknek kisebb izomproblémája van, de ez a napokban rendbe jön.

A két felkészülési meccsről:

– Két különböző meccs lesz, két külön stílust képviselnek. Elekék ismertették velem a kazah válogatott stílusát, nagyjából azt fogják játszani, mint az Asztana, de a legfőbb kérdés, mi hogyan játszunk. A skótok ellen azért lesz érdekes, mert a múltban volt egyfajta stílusuk, de néhány éve ez megváltozott, sokkal technikásabbak lettek. Mindent megtesznek a pályán a győzelem és a siker érdekében. Meg kell találnunk a gyenge pontokat, nagyon jó elemzők segítenek nekem, kielemeztük ellenfeleinket. Azt akarom, hogy a játékosok bízzanak és higgyenek magukban, ez előnyt jelenthet.

KHALED DESOUKI / AFP

A várható összeállításról:

– Edzőként mindig a játékosaim képességéhez igazítom a csapatot. Van, aki többet, van, aki kevesebbet játszott a bajnokságban. Azt kell megnéznünk, mit mutatnak az edzéseken ezen a három napon. Semmilyen kockázatot nem vállalhatok be, a kluboknak is tartozom ezzel. Eddig azt tapasztaltam, hogy nagyon rendben vannak fejben a játékosok, érzik, hogy vissza kell szerezni a szurkolók bizalmát. Az összes U-válogatott mérkőzésén ott vagyok, ők a jövő. Nem csak azt nézem, mi történik a labdával, hanem anélkül hogyan teljesítenek a játékosok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik