Válogatott

Leekens reagált arra, miért hagyta ki Sallait a válogatottból

Érdekes magyarázatot adott a kapitány a BL-ben is pályára lépő légiós mellőzésére.

Mint ismert, a kezdetben 37 fős bő keretét múlt héten 27 főre szűkítette Georges Leekens szövetségi kapitány. A belga tréner sérülés miatt kihagyta Korcsmár Zsoltot és Varga Józsefet, de rajtuk kívül Gróf Dávid, Vinícius Paulo, Berecz Zsombor, Hidi Patrik, Kalmár Zsolt, Nagy Dániel, Vécsei Bálint és Gyurcsó Ádám nem fért be a legjobb 27 játékos közé.

A legnagyobb meglepetést Leekens bő keretében Sallai Roland kihagyása jelentette. A ciprusi APOEL-ben játszó középpályás a most futó szezonban hat Bajnokok Ligája-találkozón is pályára lépett (a Real Madrid, a Tottenham és a Borussia Dortmund ellen is), valamint az NB I-nél erősebb ciprusi élvonalban hét gólnál és öt gólpassznál jár. Leekens a Rangadó kérdésére hétfő délután elárulta Sallói mellőzésének okait.

– Edzőként nagyon tetszik a játéka, jó játékosnak tartom. Az U21-ben volt vele azonban egy eset, amikor sérült volt, két nappal később pedig játszott, ez nem túl szerencsés. Mindenkire vonatkoznak a szabályok. Pozitív nyilatkozatot tett, azt mondta mindent meg fog tenni, hogy visszakerüljön, szeretem ezt a hozzáállást. Ha úgy teljesít, akkor természetesen meg fogom hívni a válogatottba, nyíltan kezelem ezt a kérdést, nyitva áll előtte az út a válogatottba, de ehhez okosnak kell lennie – nyilatkozta a szövetségi kapitány.

Leekens azt mondja, nyitva áll Sallai előtt az ajtó fotó: Grigory Sysoev/Sputnik/AFP
Olvasói sztorik