A nagy munkabírású korábbi középpályás, a 23-szoros válogatott Lendvai Miklós hátat fordított a labdarúgásnak, téglát pakol és sódert lapátol, mert így még mindig több öröm éri, mint a szerinte sajátos hazai futballközegben – derült ki az nso.hu interjújából.
– Nem szégyen az, ha az ember keményen dolgozik. Amúgy sem voltam grófi gyerek, így nem esik nehezemre téglát pakolni, maltert keverni, sódert, homokot lapátolni vagy betonozni – mondta Lendvai.
– Nagyjából másfél éve hagytam abba az edzősködést, és akkor azt mondtam, új célokat kell magam elé kitűznöm, új értelmet kell találnom az életemben. Szerencsére apósom, aki egyben a legjobb barátom is, hívott, és azt mondta, van egy építőipari vállalkozása, dolgozzak vele, s vigyem tovább, amit ő elkezdett. Én meg olyan vagyok, hogy ha embereket kell irányítanom, akkor az a minimum, hogy ugyanarra vagyok képes, mint ők. Ezért aztán beálltam dolgozni, akár itthon, akár külföldön sikerült melót szereznünk. Naiv voltam, amikor azt gondoltam, az ismertségem, a kapcsolataim révén majd sorra jönnek a felkérések, és elárasztanak bennünket munkával. Tévedtem. Az építőipar olyan, mint a magyar futballban az edzői kispad, le vannak osztva a szerepek. Csakis akkor férsz oda, ha csókos vagy, ha jól helyezkedsz, és ha beállsz a sorba.
Hogy kiábrándult a hazai közegből, és a jelenlegi viszonyokból, azt az utolsó válasza mutatja meg leginkább.
– Elnézem én ezeket az ifjú futballistákat, akik sok pénzt keresnek a semmilyen játékukkal, és úgy öltöznek, mint a… Most majdnem mondtam egy jelzőt, amelyet nem írt volna le, ezért inkább maradjunk a lányos stílusnál. Szőrmegalléros kabátot hordanak a fiaink, és olyanok, mint a nők. Úgy is játszanak. A tények makacs dolgok, a számok nem hazudnak, az eredményjelző tábla mindig a valóságot mutatja.
