Válogatott

Új fiú a magyar válogatottban?

Rangadó
Rangadó

2017. 12. 11. 10:29

Dárdai Pál már hívta Otigbát, ám akkor még nemet mondott.

Könnyen lehet, hogy Otigba Kenneth megváltoztatta a véleményét, és a nigériai válogatott helyett már inkább a magyart favorizálná. Az érdekes felvetésről az nb1.hu számolt be, a portál szerint a Ferencváros játékosa akár már tavasszal felhúzhatja a piros-fehér-zöld mezt.

Első lépésként nyilván Otigbának kell döntést hoznia, bár ez önmagában nem sokat ér, ha Georges Leekens kapitány nem számol vele. Nézzük a részleteket!

NEM SEMMI
Kiderült, mi volt a kirúgott Honvéd-edző bűne

Az NB I élén álló Fradiban belső védőként kulcsembernek számító „Kenny” Nigériában született, ám mindössze négyesztendős volt, amikor a szülei Magyarországra költöztek. A kisfiú Gyulán kezdett el focizni, majd Békéscsabára került – ott keltette fel az angol Liverpool és a holland Heerenveen érdeklődését. Noha a beszámolók szerint Rafa Benítez edzőnek kifejezetten tetszett a játéka, Otigba 16 évesen Hollandiába költözött.

Később szerepelt a török Kasimpasában is, miközben 14 éves kora óta tagja a korosztályos magyar válogatottaknak. Más kérdés, hogy korábban úgy nyilatkozott, szívesebben játszana a nigériai válogatottban, mert a futball terén oda húz a szíve…

Otigba (balra) megbízhatóan futballozik a Fradiban Fotó: Getty Images/Szirtesi László

Az afrikai együttes ott lesz a vb-n, méghozzá a „halálcsoportban”, Argentína, Horvátország és Izland társaságában, ám egyelőre nem hallani, hogy az ottani szakmai stáb számítana a magyar, nigériai labdarúgóra.

Otigbát korábban Dárdai Pál szövetségi kapitány kereste meg, ám akkor nem élt a felkínált lehetőséggel. A jövő rajta és Leekensen múlik…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.