Válogatott

Ezért nem Marco Rossi lett a magyar kapitány

Személyesen is egyeztetett az MLSZ elnöke az olasz trénerrel.

A DAC Dunaszerdahely vezetőedzője, Marco Rossi volt az egyik jelölt a magyar válogatott élére, miután Bernd Storck távozott, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor végül a belga nemzetiségű Georges Leekens mellett tette le a voksát. A Budapest Honvédot az előző szezonban bajnoki címig vezető Rossi a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt arról, hogy személyesen is beszélt erről Csányival, miután megszületett a hivatalos döntés.

Ezt olvastad már?
Real: megvan a megegyezés, a rivális alapembere érkezik – sajtóhír

– Ez egy nagyon szívélyes beszélgetés volt, amely során kihangsúlyoztam, hogy örömmel vettem, hogy egyáltalán a nevem felmerült. Elmagyarázta azokat az okokat, ami miatt ezt a döntést meghozták. Teljes mértékben egyetértek a szövetség irányvonalával. Leekenst a tapasztalata és hozzáértése miatt választották, azt remélem, ahogy egyébként Bernd Storckkal is, úgy vele is szép eredményeket fog elérni a magyar válogatott – nyilatkozta az olasz tréner, majd az eddigi szlovákiai tapasztalatairól is beszélt.

A vezetőedző elmondta, tudta, hogy magyar városba és magyar csapathoz jön, ez volt az egyik ok, amiért elfogadta a DAC ajánlatát. Hozzátette, Dunaszerdahelyen sokkal több néző van a meccseken, mint a Budapest Honvédnál, 6-7 ezer ember szinte mindig kilátogat. A két bajnokság közötti különbségről megjegyezte, hogy Nincs óriási különbség, Szlovákiában valamivel több a játékidő, a ritmus pörgősebb, több a fizikai kontaktus, az NB I-ben viszont több nagyobb kaliberű játékos játszik.

A teljes interjút ide kattintva nézheted meg.

Dunaszerdahelyen mindig remek a hangulat Fotó: fcdac.sk
Olvasói sztorik