Válogatott

Dibusz: Örülni kell annak, hogy az utolsó meccs szép lett

A válogatott kapusa ugyanezen az úton menne tovább a jövőben.

Az első félidőben szinte alig akadt védeni valója Dibusz Dénesnek, a szünet után azonban már többször is mentenie kellett a Costa Rica elleni barátságos találkozón. A magyar válogatott kapusa az 1-0-ra megnyert meccset és az egész évet is értékelte.

Ezt láttad?
Hiába játszottak a legnagyobb sztárok, teljesen szétkapták Argentínát – VIDEÓ

– Felnőttünk Costa Rica szintjére, és tudtunk olyan játékot produkálni, ami számukra kellemetlen volt – kezdte a Fradi hálóőre. – Jól bevált az a taktikai elképzelés, amit Szélesi Zoltán tervezett. Komolyan vette az ellenfelünk a találkozót, az első félidőben ugyan kevés dolgom akadt, a másodikban viszont már több energiát mozgósítottak a vendégek a gólszerzés érdekében, de szerencsére nagyon együtt volt a csapat, fegyelmezetten tettük a dolgunkat, mindenki betartotta a taktikai utasításokat. Mindenki nagyon szeretett volna bizonyítani, és megmutatni, hogy jobbak vagyunk annál, amit Luxemburgban mutattunk. A tükörbe néztünk és közösen ki tudtunk jönni ebből a helyzetből.

– Bízom benne, hogy a mai összecsapás egy lépés volt előre és a jövőben ezen az úton haladva megyünk tovább. Örülni kell annak, hogy az utolsó mérkőzés szép lett, a szurkolók mellénk álltak és újra azonosultak a csapattal – folytatta Dibusz, majd a Rangadó.hu kérésére az elmúlt évet is értékelte 1-től 10-ig terjedő skálán. – Nehéz kérdés… Sajnos a nagy csapatok ellen nem tudtunk meglepetéseket okozni, a portugálok elleni itthoni meccs volt az egyedüli, amikor olyan odaadással és elszántsággal játszott a csapat, ami elvárható lenne. A luxemburgi és az andorrai találkozót leszámítva a kötelezőket hoztuk, a csütörtöki vereséget pedig talán ellensúlyozza a mai győzelem, így négyest, de inkább egy jóindulatú ötöst adnék magunknak.

Olvasói sztorik