Válogatott

Újabb játékos dőlt ki a Szélesi-keretből

Guzmics és Fiola után háromra nőtt a sérültek száma.

Az összetartás előtt kihirdetett keretből a Kajrat Almati játékosa, Elek Ákos a harmadik, aki sérülés miatt nem állhat Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány rendelkezésére a Luxemburg elleni idegenbeli és a Costa Rica elleni hazai barátságos mérkőzésen – írja az MLSZ. Fiola Attila és Guzmics Richárd nem is tudott csatlakozni a nemzeti együttes keretéhez.

Őszinte vallomás!
Csányi: A hazai edzők nem szívesen dolgoznak magyar fiatalokkal

Elek még a kazah bajnokság utolsó, múlt hétvégén játszott fordulójában egy rossz mozdulat következtében combsérülést szenvedett. Ennek ellenére csatlakozott a válogatott keretéhez, ahol az egészségügyi stáb pontos diagnózist állított fel a sérülésről, amely megmutatta, hogy Elek nem játékra kész, így a középpályás elhagyta az edzőtábort.

A többi kerettag a mai napon taktikai megbeszélésen vett részt, illetve egy esti edzéssel készült a csütörtöki mérkőzésre, melynek helyszínére holnap utazik el a csapat. A szokásoknak megfelelően este már a mérkőzés helyszínén vezényel majd edzést a szakmai stáb, illetve két játékos és a megbízott szövetségi kapitány részvételével tartják meg a hivatalos sajtótájékoztatót.

Elek Ákos (jobbra) sérülés miatt hagyta el az edzőtábort Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik