Válogatott

Nyíltan a Storck-Nikolics háborúról

A német szakember távozásával újra lehetőséget kaphat a válogatottban a gólerős magyar támadó. De mi volt eddig a baj?

Kevés olyan csapat akad a világon, amely megengedheti magának, hogy nem játszatja, vagy esetleg be sem nevezi a keretbe a négyszeres gólkirályát. A magyar válogatott sem engedhetné meg, az előző hónapokban azonban mégis ez történt – Nikolics Nemanja pedig azóta már ötszörös gólkirálynak mondhatja magát, miután az amerikai bajnokságban is az élen végzett ezen a listán.

De hogyan jutottunk el odáig, hogy a Chicago Fire támadója lemondja a válogatottságot Bernd Storck szövetségi kapitány ittléte alatt, majd miután menesztették, nagy lelkesedéssel jöjjön vissza?

Hoppá! Beszólt a csatár!

Keményen nekiment saját edzőjének az Újpest támadója – VIDEÓ

Dárdai Pál a Litvánia elleni utolsó találkozóján még a kezdőbe jelölte Nikolicsot, amelyen a támadó gólt is szerzett, majd 2015. június 20-tól érkezett a német szakember. A románok elleni 0-0-ra végződő Eb-selejtezőn ugyan még a Szalai, Nikolics csatársorral támadt Storck, ezt követően azonban egészen a távozásáig – azaz több mint két éven keresztül – csupán kétszer jelölte a kezdő tizenegybe a vajdasági születésű játékost, ezeken is rendre idő előtt lecserélte.

Akármit csinálhatott Nikolics, nem fért bele Storck elképzeléseibe Fotó: AFP/Foto Olimpik/NurPhoto

2016 nyarán érkezett a várva várt Európa bajnokság, ahol a 28 találattal végző friss lengyel gólkirály, Nikolics mindösszesen 39 percet játszott négy találkozó alatt. A magyar csatár utólag elmondta, nagyon rosszul esett neki, hogy élete formájában érkezett a kontinensviadalra és mégis nagyon keveset játszott.

Az Eb után Nikolics ugyanott folytatta a Legia Warszawában, ahol abbahagyta, tizenkilenc bajnokin tizenkét gól volt a mérlege, Storcokot azonban ez sem hatotta meg. A 29 éves támadó 2017 januárjában klubot és földrészt is váltott, az amerikai bajnokságban szereplő Chicagóhoz igazolt, ez pedig megpecsételte az idei évét, ugyanis eddig egyetlen percet sem játszott, sőt meg a keretbe sem került.

Storck alig szavazott bizalmat a gólerős csatárnak Fotó: PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Idén márciusban a Portugália ellen készülő keretbe nem hívta meg őt Storck, mondván hagyja őt beilleszkedni az új közegbe és nem lenne szerencsés, ha hazatérne, de adott esetben Cristiano Ronaldóék ellen mégsem lépne pályára. Később aztán ez nem történt meg az oroszok elleni felkészülési meccs és az Andorra elleni szégyen alkalmával sem, Nikolics pedig lépett. A Chicago támadója úgy döntött, hogy életében először a klubkarrierjére fókuszál és ideiglenesen lemondja a válogatottságot – ezt pedig korrektül meg is beszélte Storckkal.

A gyenge játék és eredmények miatt végül aztán Bernd Storck repült, Nikolics pedig egy újabb nyilatkozatában elmondta, kész visszatérni a válogatottba, ha hívják. Az ideiglenes kapitányként kinevezett Szélesi Zoltán hívta, Nikolics pedig remélhetőleg újra magára ölti a címeres mezt. Valljuk be, Eppel Mártonnál, Böde Dánielnél és Priskin Tamásnál még „a rendszerbe alig illő” Nikolics is sokkal jobb. Mi lenne, ha egyszer az ő szája íze szerint alakítanánk a támadásokat?

Storck elment, Nikolics-gólok jönnek?

Újra címeres mezben láthatjuk Nikolicsot Fotó: AFP/Foto Olimpik/NurPhoto
Olvasói sztorik