Válogatott

Nemzetek Ligája: itt van a magyar válogatott halálcsoportja

Januárban derül ki, mely csapatokkal találkoznak Dzsudzsákék.

Egyelőre szokni kell az európai fociszövetség új sorozata, a Nemzetek Ligája rendszerét. Ahogy arról a Rangadó már beszámolt, a magyar válogatott a C-ligába kerülta 2018 őszén kezdődő sorozatban.

Dzsudzsák Balázsék az UEFA együtthatói alapján a 25. helyet foglalják el a rangsorban, így éppen a harmadik osztályba kerültek, a 24. törökök már a második vonalba kaptak besorolást.


GYŐZZÜK NÉZNI!

Őrült csúcsrangadó-dömping Európa-szerte

A Nemzetek Ligájában Európa 55 országának válogatottja rajtol, a C-ligában 15-en szerepelnek. A legjobb akkor is kijuthat a 2020-as Európa-bajnokságra, ha a tagságát nem tudja kiharcolni a selejtezőben. A csoportbeosztást 2018 január 24-én Lausanne-ban készítik el, az első fordulót szeptember 6. és 8. között rendezik meg, az utolsót pedig november 18. és 20. között.

Megnéztük, a magyar nemzeti együttes szempontjából hogy festene az úgynevezett „halálcsoport”.

  • Magyarország, Szerbia, Montenegró, Ciprus.
  • De lehet ilyen is:

  • Magyarország, Görögország, Bulgária, Észtország.
  • Tud-e élni az újabb eséllyel a magyar válogatott? Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

    Nemzetek Ligája, C-liga

    1. kalap: Magyarország, Románia, Skócia, Szlovénia

    2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia

    3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország

    4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia

    Olvasói sztorik