Válogatott

„Egy ideje tudtam róla, hogy figyel” – mondta Storckról a válogatott újonca

„Egyáltalán nem számítottam rá, ugyanakkor teljesen meg sem lepett.”

Meghívott kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól az október 7-i és az október 10-i, Svájc és Feröer elleni vb-selejtezőkre készülő válogatott keretébe Ugrai Roland, aki korábban egyszer sem lépett még pályára címeres mezben. Klubja, a DVTK honlapján beszélt a lehetőségről a támadó.

Ezt láttad már?
NB II: távozik az edzőpáros a borzasztó rajt után

– Egyáltalán nem számítottam rá, ugyanakkor teljesen meg sem lepett, hiszen egy ideje tudtam róla, hogy figyel Bernd Storck szövetségi kapitány, és Bódog Tamás is azzal biztatott, hogy ha sorozatban ilyen teljesítményt nyújtok, akkor nem marad el a válogatott meghívó. Nagyon nehezen indult számomra a szezon, először a DVTK kezdőcsapatába kellett beverekednem magam, csak az utolsó hat mérkőzésen kezdtem. Az utóbbi időben azonban jól ment a játék, még ha az az eredménnyel nem is párosult – fogalmazott.

Ugrai lendületben Fotó: dvtk.eu
Olvasói sztorik