Válogatott

Támadófocit ígér Bernd Storck a portugálok ellen

A szövetségi kapitány feszült ellenfélre számít vasárnap este.

A portugál válogatott után a magyar csapat is megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a vasárnapi vb-selejtező előtt. Bernd Storck szövetségi kapitány a szombati utolsó edzés után elmondta, hogy Bese eltiltás, Szalai pedig sérülés miatt nem játszik holnap.

Ezt láttad már?
Durva fütty! Piquét spanyol mezben is ellenségként fogadta a Bernabéu – VIDEÓ

– Dzsudzsák Balázs ma nem edzett, mert bedagadt a bokája és nem akartunk kockáztatni – kezdte a német tréner. – Az egész csapat motiváltan készült, lelkesek, próbáljuk majd megállni a helyünket, jó meccset szeretnénk játszani, ezzel pedig megörvendeztetni a szurkolókat. Támadólag akarunk fellépni, de természetesen hátul is stabilnak kell maradnunk. Már Norvégia ellen is bebizonyítottuk, hogy a védekezés is nagyon fontos, korábban is csak annyit mondtam, hogy a csapat kompaktságát kell visszaállítanunk. Jó formában van a három csatár, különben nem lennének itt a válogatottnál. Böde jól szállt be az elmúlt meccsen is, pedig nem volt könnyű dolga. Van elképzelésem arról, hogy ki helyettesítheti Szalait, de ez még csak holnap dől el százszázalékosan.

Storck még nem tudja, ki fog kezdeni csatárként Fotó: Europress/AFP

– Nagy lesz rajtunk a nyomás, Európa legjobb csapata jön, nagy kihívás lesz – folytatta Storck. – Viszont tudjuk, hogy mik a lehetőségeink, hogyan tudunk helyzeteket kialakítani, ezt megmutattuk Lisszabonban is. Szeretnénk sokat labdát birtokolni, focizni, sok kombinációt használni. Jó futballra vagyunk képesek. Portugália mindig nyomás alatt van, de most kifejezetten fontos meccs ez számukra. Feszültség lesz bennük emiatt, nem szeretnénk ezt a három pontot csak úgy odaajándékozni nekik. Holnap is erre törekszünk, hogy bemutassuk, helyt tudunk állni Európa legjobb csapata ellen.

Olvasói sztorik