Válogatott

Lovrencsics: lehetett volna több is

Kiemelte, hogy mindenki csúszott-mászott a sikerért a lettek ellen.

Lovrencsics Gergő szerint mindent megtett a sikerért a magyar válogatott, amely csütörtökön 3-1-re legyőzte a lett együttest a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.

“Szerettük volna kárpótolni a szurkolókat az andorrai vereség miatt. Ezért dolgoztunk az elmúlt néhány napban, amit együtt töltöttünk a csapattal” – mondta Lovrencsics Gergő.

Kiemelte, érzése szerint ez sikerült is, hiszen jól kezdték a mérkőzést, agresszívak voltak, és amit elterveztek, azt végre is hajtották.

Ezt olvastad már?
Így áll a csoportunk a lettek elleni győzelem után

“Mindenki csúszott-mászott, ha kellett, ennek meg is lett az eredménye. Volt egy kis kihagyás, amiből a lettek be tudtak találni, de utána, a második félidőben Gulácsi Péter két védése ismét előre lökött bennünket. Ezután megszereztük a harmadik gólunkat, sőt lehetett volna még több is” – fűzte hozzá a Ferencváros játékosa.

Hozzátette, az együttesben Dzsudzsák Balázs és Varga Roland személyében két rendkívül jó pontrúgó van, és mivel magas emberei is vannak, ez egy remek fegyver a válogatott számára.

Eredményesen játszott a magyar csapat a lettek ellen Fotó: www.mlsz.hu

A második gólt szerző Szalai Ádám leszögezte, nem szabad túlértékelni a mérkőzést, mert a második félidőben voltak kisebb kihagyások letámadásoknál és labda nélküli játéknál is.

“A magyar csapatoknál benne van, hogy kilencven percig nem tudjuk ezt a fajta nyomásgyakorlást és labda elleni játékot alkalmazni. Az első félidőben jól ment, aztán visszaesett. De sok pozitívum is volt: ahogy uraltuk a játékot vagy ahogy a visszatámadások mentek. Van hova fejlődni, a magyar válogatottnál ez még hosszú ideig így lesz, de a mostani tényleg egy jó mérkőzés volt” – nyilatkozta.

Jókor jött a vezetés, de az a csapat jut ilyen korán előnyhöz, amely tesz is érte – fogalmazott.

“Pontrúgásokat harcoltunk ki, folyamatos nyomás alá helyeztük az ellenfél kapuját” – mondta, pozitívumként kiemelve a csapat hozzáállását.

A szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, pedig a legutóbbi mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy a drukkerek vagy a játékosok elvárták, “nagyszerű élmény volt újra itthon játszani a válogatottal, köszönjük nekik” – tette hozzá Szalai, aki megsérült a találkozón, így játéka kérdéses a válogatott vasárnapi mérkőzésén.

Szalai Ádám és Dzsudzsák Balázs gólöröme Fotó: www.mlsz.hu

Ezen a találkozón a mostani győzelemmel továbbra is harmadik helyen álló, de a világbajnoki részvételt illetően reménytelen helyzetben lévő magyarok vasárnap az Európa-bajnok portugálokat fogadják a Groupama Arénában.

“A csatárt mindig a gólja minősíti. Nyertünk, és úgy éreztem, jól szálltam be, de az i-re a pontot nem tudtam feltenni, a gól hiányzott. Bízom benne, hogy legközelebb ez is összejön” – fogalmazott a csereként beállt Böde Dániel.

Hangsúlyozta, vasárnap nem a magyarok lesznek a meccs esélyesei, de “becsülettel fel fogunk készülni belőlük, és küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig. Nem azt nézem, hogy világsztárok vannak a portugál válogatottban. Ugyanolyan ellenfelek, mint bárki más” – fejtette ki a csatár.

A csoportban az Andorra elleni sikerével továbbra is százszázalékos teljesítménnyel első Svájcot már biztosan nem érheti utol a magyar válogatott, amely a második portugáloktól nyolc ponttal van lemaradva.

Olvasói sztorik