Válogatott

Három év után játszhat újra a magyar válogatottban a középpályás

„Mindent megteszek, hogy bebizonyítsam, számíthat rám a szövetségi kapitány.”
Fotó: vidi.hu

Pátkai Máté, a Videoton válogatott középpályása a klubhonlapnaknyilatkozott a Fradinak lőtt gólja és a 3-1-re megnyert bajnoki után.

– Annak ellenére, hogy 1-0-s vezetésünknél volt a vendégeknek is helyzete, végig úgy éreztem, hogy kézben tartjuk a mérkőzést, és magabiztosan tartottuk itthon a három pontot. A támadójátékunk nagyon stabil volt, a gólokon kívül több nagy helyzetünk is volt, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a befejezésnél, akkor akár nagyobb arányú győzelmet is ünnepelhettünk volna vasárnap késő este. Mindent figyelembe véve teljesen megérdemelt a sikerünk a Ferencváros ellen. Számomra külön öröm, hogy sikerült betalálnom, ha jól emlékszem, korábban még sosem lőttem gólt a Fradinak. Természetesen nagyon várom már a válogatott következő két mérkőzését, amennyiben pedig játéklehetőséget is kapok, akkor mindent megteszek azért, hogy bebizonyítsam, számíthat rám a szövetségi kapitány is – nyilatkozta Pátkai Máté.

A középpályás ötször már játszott címeres mezben, ám Bernd Storck kapitánysága alatt még nem lépett pályára, legutóbb 2014 nyarán kapott lehetőséget a nemzeti csapatban (Magyarország–Albánia 1-0).

Olvasói sztorik