Válogatott

Storck szerint nagy kihívás lesz a lettek ellen bizonyítani

A szövetségi kapitány úgy látja, a mostani keret jó egyvelege a külföldön és az itthon játszó labdarúgóknak.

Jövő hét csütörtökön a lettek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen jó játékkal, gólokkal és győzelemmel örvendeztetné meg csapatával a szurkolókat Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A német szakember az M4 Sport Sport7fő című műsorában elhangzott interjúban továbbá kiemelte, nagy kihívás az együttesnek, hogy az Andorra otthonában elszenvedett 1-0-ás vereséget, s az azt követő negatív visszhangot követően hazai pályán bizonyíthat.

Storck megjegyezte, a sérülésből visszatérőkkel a következő két találkozón a korábban mutatott jó teljesítménnyel szeretnének megörvendeztetni mindenkit a Groupama Arénában.

Storck jó teljesítménnyel akarja megörvendeztetni a szurkolókat Fotó: Europress/AFP

– Célunk, hogy továbbra is irányítsuk a játékot, és az első, lettek elleni meccsre gondolva, szeretnénk meg is nyerni azt – tette hozzá a tréner, aki Andorrában fiatalokkal próbálta pótolni a hiányzókat. A szakvezető elmondta, egy labdavesztés esetén a játékosoknak még jobban és zártabban kell védekezniük, harcosan kell a labdáért küzdeniük, amiben néha akár még a sárga lap is benne van. Saját bevallása szerint ezeket hiányolta elsősorban Andorra ellen.

– Amikor nálunk van a labda, akkor még inkább gólra törően kell játszanunk, hiszen ez dönti el a meccseket, de azt gondolom, hogy ez a mostani keret jó egyvelege a külföldön és az itthon játszó labdarúgóknak, együtt pedig erősek leszünk – bizakodott a kapitány.

A keretről szólva megjegyezte, figyelniük kell, hiszen többen még nem játszottak tétmérkőzést az andorrai találkozó óta, a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs ugyanakkor – ahogyan Storck fogalmazott – “abszolút edzésben van”, ugyanúgy, ahogy Stieber Zoltán is.

Eppel is újra a keretben Fotó: Europress/AFP

A tréner hozzátette, Szalai Ádám végig a pályán volt a Bundesliga nyitófordulójában, míg Kádár Tamás és Korhut Mihály csapatai versenyben vannak az európai kupaporondon, Bese Barnabásnak, illetve Guzmics Richárdnak pedig jól megy a klubjában. Gera Zoltánnal kapcsolatban elmondta, a Ferencváros veterán középpályása lehet, hogy sérülése miatt nem játszhat majd a vb-selejtezőkön, azonban a keret fontos tagja. Az újak közül kiemelte Pátkai Mátét, aki a Videoton középpályájának egyik legbiztosabb tagját és az Újpestben gólerősen futballozó Nagy Dánielt.

A válogatottnak nem lesz sok ideje felkészülni, ugyanis a teljes kerettel hétfőn kezdik el a közös munkát.

– Jobbak akarunk lenni, szeretnénk újra sikeresek és eredményesek lenni, és ezt már csütörtökön megmutatnánk. Hallom, hogy milyen nagy az érdeklődés mindkét meccs iránt, és mi jó játékkal, gólokkal szeretnénk meghálálni ezt a szurkolóknak – tette hozzá Storck.

A magyar válogatott jövő csütörtökön 20.45-től a lettekkel, vasárnap pedig az Európa-bajnok portugálokkal játszik a Groupama Arénában.

Olvasói sztorik