Válogatott

Bernd Storck felajánlotta lemondását

Az MLSZ nem fogadta el, kapott egy második esélyt a szövetségi kapitány a magyar válogatott élén.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetősége csütörtök délután hallgatta meg Bernd Storck szövetségi kapitány beszámolóját. A német szakember meghallgatását Csányi Sándor elnök kezdeményezte az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn elszenvedett 1-0-s vereséget követően.

Csányi Sándor MLSZ-elnök az értekezletet követően az M4 Sporton jelentette be: a hátralevő négy világbajnoki selejtezőn, Lettország, Portugália, Svájc és Feröer ellen is Bernd Storck irányítja a magyar válogatottat.

Az elnök elárulta, a vereség után Storck azonnal felajánlotta lemondását, azonban ezt a szövetség nem fogadta el.

Csányi kiemelte, az első eséllyel kiválóan élt a szakember, hiszen kivezette a válogatottat az Európa-bajnokságra, ezért jár neki egy második lehetőség is, bízva abban, hogy sokkal szebb lesz a folytatás – ahogy a hollandok elleni 8-1 után is felálltunk, úgy felállunk most is. Storck sportigazgatói és szövetségi kapitányi posztját is megtartja.

A szurkolókra is gondolt a szövetség: jelképes, 1000 forintos belépőket biztosít a hátralevő három hazai vébé-selejtezőre – Lettország, Portugália és Feröer ellen is olcsóbban tekinthetik meg a meccseket a fanatikusok.

Olvasói sztorik