Válogatott

“A magyarok dolgát is meg akarjuk nehezíteni” – EXKLUZÍV interjú az andorrai rekorderrel

A Rangadó.hu Ildefons Limával, pénteki ellenfelünk legendájával beszélgetett.

Papíron – és reménykedjünk benne, hogy így is lesz – sima vendégsikernek tűnik a magyar válogatott pénteki világbajnoki selejtezője, melyet Andorra otthonában, Andorra la Vellában játszik majd (még akkor is, ha sérülések miatt sem Szalai Ádám, sem Hangya Szilveszter nem lesz bevethető).

A mieink mérlege hibátlan a miniállam ellen, hiszen háromból háromszor sikerült legyőzni őket (mi több, még gólt sem kaptunk), ezért általában viszonylag kevés szó esik a valóban nem túl nagy sikereket elérő válogatottról, amely először a 2002-es világbajnoki selejtezősorozatban vett részt, és azóta 47 meccsen 43-szor kikapott.

Ezen szeretne most változtatni a Rangadó.hu: a magyar válogatott tagjainak nyilatkozatait ugyanis rendszeresen halljuk minden találkozó előtt, de: vajon hogy vélekedik az andorrai fél és egyáltalán milyenek a körülmények a Pireneusokban?

Honlapunk erről Ildefons Limát kérdezte, aki hosszú-hosszú karrierje során egyebek mellett játszott a Las Palmas, a Rayo Vallecano és az akkor svájci élvonalbeli Bellinzona együttesében is. A 37 éves középhátvéd – csapatkapitányként – pénteken éppen ellenünk fogja beállítani az eddigi andorrai válogatottsági csúcsot, hiszen előreláthatólag 106. alkalommal húzza magára országa nemzeti csapatának szerelését.

– Pénteken otthon játszunk majd, és ott mindig igyekszünk megnehezíteni a vendégcsapatok dolgát, néhány válogatottat már alaposan megszorongattunk. Erre készülünk a magyarok ellen is, miután Feröer-szigetek ellen már elértünk egy döntetlent – kezdte Lima, annak az andorrai csapatnak a kapitánya, amely szinte példátlan módon már egymást követő két találkozón nem kapott ki, hiszen februárban felkészülési találkozón San Marinót győzték le 2-0-ra.

– Én kívülről úgy látom, hogy Magyarország jelenleg nincs jó passzban, hiszen csak a harmadik helyen áll a csoportban, messze Portugália és Svájc mögött. Szükségük van a győzelemre Andorra ellen. Amennyiben a “B” jelű hatos győztesére kíváncsiak, véleményem szerint a portugálok lesznek a befutók. Náluk van a világ jelenlegi legjobb futballistája, és ő jelenti majd a különbséget – vélekedett Lima.

Egy pont nem elég az andorraiaknak

Érdekes kérdés, hogy egy olyan kis ország, mint Andorra, milyen elvárásokkal fut neki egy-egy selejtezősorozatnak, hiszen az egyértelmű, hogy a kijutásra semmi esélyük, de még az ötödik helyezés is kisebb fajta csoda volna.

– A célunk egy mérkőzés megnyerése. Ez biztosítaná a fejlődésünket és a növekedésünket. Egy döntetlent már kiharcoltunk Feröer ellen és Lettország ellen is jól játszottunk, de sajnos kikaptunk [a balti állam mindössze 1-0-ra kerekedett felül rajtuk – a szerk.]. Talán nehéz kívülről megérteni, de egyetlen győzelem nekünk nagyon sokat jelentene – fogalmazott a veterán, aki nem érné be egy ponttal.

– Néhány évvel ezelőtt [a 2006-os világbajnokság selejtezőiben – a szerk.] öt ponttal végeztünk. Nem lehetünk igazán elégedettek, amíg ezt meg nem tudjuk ismételni. Úgy érzem, folyamatosan fejlődünk, de összesen csak 50 ezer embernek van andorrai útlevele. Így azért nagyon nehéz olyan kompetitív együttest összeállítani, amely a nagy országokkal is felveszi a versenyt. Ugyanakkor ha megnézi a hazai mérkőzéseinket ebben a sorozatban, mindig a legminimálisabb különbséggel maradtunk alul: a lettek ellen 1-0-ra, Svájc ellen 2-1-re, míg Feröer ellen 0-0-t játszottunk. Korábban előfordult, hogy akár hat-nyolc gólokkal is kikaptunk, de reméljük, ez a jövőben már nem fordul elő – nyilatkozta a 37 esztendős Lima.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan készül egy-egy meccsre az andorrai válogatott.

– Minden információt megkapunk az ellenfelekről, videózunk is. Csak így lehetséges, hogy fejlődjünk. Természetesen a magyarországi találkozónk felvételeit is kielemeztük – mondta erről Lima.

Lima elégedett a lebonyolítással

Több más sportágban – mint például a jégkorongban is – a világbajnokságokat divíziónként rendezik, így nagyjából hasonló erősségű válogatottak küzdenek egymással. Andorra azonban a legnagyobb nemzetekkel is összekerülhet, így fordulhat elő, hogy időről időre öt-hatgólos vereségekbe is beleszaladnak. De vajon jól van-e ez így?

– Természetesen jóval több esélyünk van győzni, amikor hozzánk hasonló erősségű együttesekkel játszunk, de szerintem nincsen gond a mostani lebonyolítással. A futball szerelmeseinek az ilyen mérkőzések is lehetnek érdekesek, nekünk pedig nagy büszkeség, hogy a legjobbak ellen is pályára léphetünk. Az olyan eredmények, mint Feröer-szigetek Magyarország elleni döntetlenje, mutatja az utat számunkra is – nyilatkozta a veterán.

Gyakran látni – főként nemzeti kupasorozatok sorsolásakor -, hogy a kiscsapatok valóságos fiesztát csapnak, amikor a legerősebb ellenfelek közül sorsolnak nekik riválist (például a Real Madridot vagy a Barcelonát), annak ellenére, hogy tudják: ki fognak esni, ráadásul vélhetőleg nagy különbséggel.

– Mi is örülünk, amikor erős ellenfelet kapunk, hiszen testközelből tanulhatunk tőlük. Nekem már volt szerencsém játszani a legjobbakkal, így például Spanyolországgal, Franciaországgal vagy épp’ Brazíliával is. Boldogok vagyunk, hiszen imádjuk a hazánkat képviselni – mondta Lima, akinek több (tíz?)millió forintot érő gyűjteménye van az egykori ellenfelek klasszisainak mezeiből.

– Minden mérkőzés után cserélek mezt. A magyarok közül például Geráé és Szalaié is megvan, de ugyanígy van trikóm Cristiano Ronaldótól, Bale-től, Sevcsenkótól, Torrestől, Rooney-tól és sok más legendától is.

https://www.youtube.com/watch?v=kI-e1SCXre4

Finn kupagyőztes a jelenlegi legjobb andorrai

Andorra eleddig még egyetlen, akárcsak másodvonalbeli futballsztárt sem adott, így aztán joggal adódik a kérdés: kit tartanak a valaha volt legjobb játékosuknak. Esetleg magát Limát?

– Én már nagyon régóta profi vagyok és szerepelek a válogatottban, de nem hiszem, hogy én lennék a legjobb. Igaz ugyan, hogy pénteken beállítom majd a rekordot, de nincs és nem is volt igazi sztárunk, csapatként működünk együtt. Jelen pillanatban a legjobbunk Marc Vales, aki a finn élvonalban, az SJK-ban játszik, amellyel kupát is nyert. Ő az egyetlen teljesen profi labdarúgónk, de a válogatottbeli szereplésért mindenki kap némi pénzt, már csak azért is, mert a FIFA fizet a szövetségünknek. Ebből mi is részesülünk, de valójában egyikőnk sem ezért képviseli az andorrai színeket, hanem mert borzasztóan büszkék vagyunk az országunkra – fogalmazott a rekorder, aki további részleteket is elárult az anyagiakról.

– Ez az összeg egyébként sem változtatja meg az életünket, hiszen a futball mellett dolgozunk. Én ugyan jelenleg nem, mert már sok-sok éve játszom, de a csapattársaim többsége legalább részmunkaidősként dolgozik. Emiatt az edzéseink is este vannak – tette hozzá.

Ha Andorrába mész, tartsd tiszteletben a törvényeiket!

Bernd Storck kifejezetten keresi azokat a nemzetközi szintű labdarúgókat, akik valamiféle magyar származással rendelkeznek, hogy esetlegesen honosíthassa őket a magyar válogatottba. Hasonlóra alighanem Andorrának is szüksége volna, így a Rangadó.hu efelől is érdeklődött Limánál.

– Természetesen igyekszünk keresni a potenciális játékosokat, de a mi országunk nagyon kicsi, kevés emigránsunk van. A helyzetünket ráadásul jelentősen nehezíti, hogy az andorrai törvények igen szigorúak állampolgárság tekintetében: ahhoz, hogy útlevelet kapj, vagy itt kellett születned vagy húsz évet kellett élned az országban. Még ha Cristiano Ronaldo most idejönne, hogy mindenáron andorrai válogatott szeretne lenni, akkor sem kapna állampolgárságot: tiszteletben kell tartani a törvényeket – egyértelműsítette Ildefons Lima.

2015-ben történelmet írt az FC Santa Coloma

Ezt követően a nyolccsapatos andorrai bajnokságra és klubjaira terelődött a szó.

– Az országban két pályán rendeznek mérkőzéseket, de összesen öttel rendelkezünk. Azt hiszem, ez természetes egy ilyen kis ország esetében, amely ráadásul egy hegység közepén található. Egyszerűen nincs több helyünk! Persze ez Gibraltáron vagy San Marinóban is így van – árulta el a hátvéd, hozzátéve: ha nagyon megszorulnának pályákkal, mindig ki tudnak ugrani a közeli Spanyolországba edzeni.

Lima jelenlegi klubja, a közelmúlt legsikeresebb andorrai csapatának tekinthető FC Santa Coloma két évvel ezelőtt a Bajnokok Ligája selejtezőiben egy 94. perces kapusgóllal (!), idegenben ejtette ki az örmény Banancot. A mérkőzésen a hátvéd is játszott, mi több: ő szerezte a 3-2-re végződő mérkőzés első andorrai gólját.

– Még egy olyan ország, mint Örményország is rendkívül messze áll tőlünk lehetőségek terén, úgyhogy a Bajnokok Ligája selejtezőinek első köre is nagyon nehéz feladat. Igazából csak két nemzet együtteseivel vehetjük fel reálisan a küzdelmet: Gibraltárral és San Marinóval. Az volt az első alkalom, hogy egy andorrai csapat túljutott ellenfelén a Bajnokok Ligájában, azt követően pedig a Maccabi Tel-Aviv ejtett ki minket [megdöbbentően kis különbséggel, két meccsen mindössze 3-0-lal – a szerk.] – fogalmazott Lima.

A következő évben az óriási 2015-ös siker ellenére csalódást keltő szereplés jött, hiszen a gibraltári Lincoln Red Imps 0-0-s hazai találkozót követően idegenben, Santa Colomában hátrányból fordítva ejtette ki az andorraiakat – ez utóbbin is Ildefons Lima volt eredményes…

– Az eredmény némileg csalódást keltő volt – főleg az idegenbeli döntetlent és a visszavágós félidei vezetést követően -, de ne felejtsük el, hogy a következő körben a Lincoln a Celticet is legyőzte az odavágón. Nekik rengeteg olyan játékosuk van, aki korábban Spanyolországban profi szinten játszott – avatott be a 37 esztendős hátvéd, majd azt is elmondta, már csak az UEFA által a továbbjutás után folyósított összeg miatt is küzdenek a BL-ben és idén olyan rutinos labdarúgók is segítik őket ebben, mint a 39 esztendős egykori spanyol világbajnok, Joan Capdevila.

Végezetül azt is megkérdeztük Limától, hogy melyik eredményére a legbüszkébb.

– Egész egyszerűen arra, hogy játszhatok a válogatottban. Vannak játékosok, akik a klubjukat szeretik, én az andorrai nemzeti csapatot. Itt voltam, amikor az andorrai válogatott megalakult és húsz évvel később még mindig újra és újra pályára lépek. Természetesen egy-egy jó eredménynek is örülök, de már önmagában a tagságom büszkévé tesz. 37 éves vagyok, a jelenlegi válogatottsági rekorder, Óscar Sonejee 39 esztendős koráig játszott. Úgy gondolom, ezt én is megvalósíthatom. Ha két év múlva is olyan jó fizikai állapotban leszek, mint most, akkor akár folytathatom is. Annyi biztos, hogy ezt a selejtezősorozatot még végigjátszom – zárta szavait Lima.

Az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtező összecsapásra péntek este 20:45-től kerül sor.

Olvasói sztorik