Válogatott

Andorra ellen már nem hibázhatunk

A hétvégét követően sokat tisztulhat a kép a világbajnoki esélyeket illetően.

A jövő évi oroszországi világbajnokság selejtezőinek hatodik fordulóját rendezik ezen a hétvégén. Pénteken és vasárnap hat-hat, szombaton pedig kilenc összecsapásra kerül sor.

Péntek – Kötelező nyerni Andorra ellen

A magyar válogatott öt fordulót követően a harmadik helyen áll a B-csoportban. Hátránya igencsak jelentős Svájccal és Portugáliával szemben, ám ha még szeretnénk számolgatni, akkor el kell hozni a három pontot Andorra otthonából. A szövetségi kapitánynak alapos fejtörést okozhat majd a kezdő-tizenegy összerakása, hiszen önként lemondott a Bp. Honvéd, a Videoton, a Vasas és a Ferencváros játékosairól, hogy eredményesebben készülhessenek a kupaszereplésre, míg Szalai Ádámra és Hangya Szilveszterre sérülés miatt nem számíthat. A csoportot százszázalékos mérleggel vezető Svájc ezúttal Feröer vendége lesz, míg Portugália a lettek otthonában vizitál.

B-csoport:

20.45: Andorra–Magyarország

20.45: Feröer–Svájc

20.45: Lettország–Portugália

A csoport állása: 1. Svájc 15, 2. Portugália 12, 3. Magyarország 7, 4. Feröer 5, 5. Lettország 3, 6. Andorra 1.


Az A-csoport slágermeccsének Svédország és Franciaország összecsapása ígérkezik. A gallok egy idegenbeli győzelemmel nagy lépést tehetnének a csoportelsőség felé, míg egy svéd siker megbolygathatná a viszonyokat. Amennyiben Hollandia legyőzi Luxemburgot és Bulgária is három ponttal tér haza Fehéroroszországból, akkor az első négy akár három pontot belülre is kerülhet.

A-csoport:

20.45: Fehéroroszország–Bulgária

20.45: Hollandia–Luxemburg

20.45: Svédország–Franciaország

A csoport állása: 1. Franciaország 13, 2. Svédország 10, 3. Bulgária 9, 4. Hollandia 7, 5. Fehéroroszország 2, 6. Luxemburg 1.

Szombat – Gólzáporos győzelemre készülnek a németek

A C-csoportban szinte bizonyosan Németország zár az élen, s aligha San Marino veszi el a Nationalelf veretlenségét. A hatos meglepetéscsapata, a hétpontos Azerbajdzsán most Észak-Írország orra alá törne borsot, míg Norvégia Csehországgal méri össze erejét.

C-csoport:

18.00: Azerbajdzsán¬–Észak-Írország

20.45: Németország–San Marino

20.45: Norvégia–Csehország

A csoport állása: 1. Németország 15, 2. Észak-Írország 10, 3. Csehország 8, 4. Azerbajdzsán 7, 5. Norvégia 3, 6. San Marino 0.

Lengyelország alaposan meglépett üldözőitől, Románia legyőzésével pedig jóformán jegyet is válthat magának Oroszországba.

E-csoport:

18.00: Kazahsztán–Dánia

20.45: Montenegró–Örményország

20.45: Lengyelország–Románia

A csoport állása: 1. Lengyelország 13, 2. Montenegró 7, 3. Dánia 7, 4. Románia 6, 5. Örményország 6, 6. Kazahsztán 2.


Az F-csoport slágermeccsének a Skócia‒Anglia rangadó ígérkezik. A vendégek egy katonai kiképzéssel hangoltak a nagy rivális elleni találkozóra, s amennyiben sikerrel veszik az akadályt, akár meg is válthatják repülőjegyüket a vébére.

F-csoport:

18.00: Skócia–Anglia

18.00: Szlovénia–Málta

20.45: Litvánia–Szlovákia

A csoport állása: 1. Anglia 13, 2. Szlovákia 9, 3. Szlovénia 8, 4. Skócia 7, 5. Litvánia 5, 6. Málta 0.

Vasárnap – Folytatódik az olasz-spanyol versenyfutás

Rendkívül szoros küzdelmet vívnak egymással a felek a D-csoportban: Szerbia és Írország 11 ponttal vezeti a hatost. Déli szomszédunk Wales ellen folytathatja menetelését, míg az írek a sógorokkal meccselnek.

D-csoport:

18.00: Moldova–Grúzia

18.00: Írország–Ausztria

20.45: Szerbia–Wales

A csoport állása: 1. Szerbia 11, 2. Írország 11, 3. Wales 7, 4. Ausztria 7, 5. Grúzia 2, 6. Moldova 1.

Minden bizonnyal folytatódik Spanyolország és Olaszország versenyfutása. A felek egyaránt 13 ponttal rendelkeznek, s csekély esély mutatkozik arra, hogy ne győzzenek Macedónia, illetve Liechtenstein ellen.

G-csoport:

20.45: Macedónia–Spanyolország

20.45: Izrael–Albánia

20.45: Olaszország–Liechtenstein

A csoport állása: 1. Spanyolország 13 pont, 2. Olaszország 13, 3. Izrael 9, 4. Albánia 6, 5. Macedónia 3, 6. Liechtenstein 0.

Olvasói sztorik