Válogatott

A németek és az angolok lökhetik közelebb U17-es válogatottunkat a világbajnoksághoz

Ha ki is esünk, bízhatunk az esélyesek győzelmeiben.

Borzasztóan közel került az őszi U17-es világbajnoksághoz a magyar válogatott. Szoboszlai Dominikék számára egy Eb-negyeddöntős győzelem biztosan szereplést érne, de kiesés esetén sem kell pánikolni. El is mondjuk, miért!

A továbbjutás a legüdvözítőbb

Az U17-es korosztály 2017-es világbajnokságát ezúttal Indiában rendezik majd októberben. A tornára Európa öt kvótát kapott. Az, hogy mely válogatottak lesznek majd jogosultak részt venni kontinensünkről, a jelenleg zajló Európa-bajnokság eredményei alapján dől el: a négy elődöntős mellett a negyeddöntők vesztesei közül a csoporteredmények alapján két legerősebb játszik majd pótselejtezőt az ötödik pozícióért.

Ennek értelmében a legegyszerűbb módja a kvalifikációnak természetesen az, hogy a pénteken déltől játszott negyeddöntőn legyőzzük Törökországot – ezzel természetesen megőrizve esélyünket az Európa-bajnoki címre is.

A németek és az angolok is kisegíthetnek

Ahogy fentebb írtuk, az ötödik vb-kvóta kvázi rájátszás útján dől el a csoportkör során legjobban szereplő, de a negyeddöntőkben búcsúzó két gárda között.

A nyolc negyeddöntős fiktív (végső) tabellája az alábbi:
1. Németország 9 pont +14 gólkülönbség
2. Anglia 9 pont +9
3. Magyarország 7 pont +5
4. Spanyolország 7 pont +3
5. Franciaország 6 pont +7
6. Törökország 6 pont +3
7. Hollandia 4 pont -2
8. Írország 3 pont -7

Azzal, hogy Magyarország ezen a tabellán a 3. helyen végzett, igen kedvező helyzetben van. Mindez ugyanis azt jelenti, hogy abban az esetben, ha Törökország ki is ejtené U17-es válogatottunkat, mindössze az alábbi kellene ahhoz, hogy újabb találkozón dönthessük el a vb-részvételt:

– Anglia és Németország közül legalább az egyik együttes továbbjusson.

A csoportkör során a németek egészen lehengerlő játékot nyújtottak, 2. helyen továbbjutó íreket 7-0-ra, a bosnyákokat 5-0-ra, a szerbeket 3-1-re verték; míg Anglia Norvégiát, Ukrajnát és Hollandiát verte.

A Magyarország-Törökország negyeddöntőre kerül legelőször sor (pénteken 12 órától), míg a kiesésünk esetén érdekes két találkozót majd szombaton játsszák – azt még nem tudni, hogy melyik mikor kezdődik.

Németországnak Hollandia, Angliának Írország ellen kellene kivívnia a továbbjutást ahhoz, hogy a magyar U17-es válogatott mindenképpen biztosan minimum pótselejtezhessen a vb-ért (ha a német-angol páros közül csak az egyik esik ki, úgy az a válogatott lenne az ellenfelünk a mindent eldöntő összecsapáson).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik