Női A-válogatottunk szeptemberben kezdi meg szereplését a világbajnoki selejtező-sorozatban, kedden Nyonban, az UEFA székhelyén kisorsolták csoportellenfeleit – írja az MLSZ honlapja.
A Markó Edina vezette együttes a tavaly véget ért Eb-selejtezők során harcban állt a második helyért, de végül a jóval előttünk rangsorolt oroszok szerezték meg ezt a pozíciót, így nem sikerült bravúrral zárni a sorozatot. Most ismét nekifut a csapat egy hosszú sorozatnak, amelyből ugyanúgy meglepetés lenne az első két hely valamelyikének elérése.
A selejtező sorozatban 35 csapat vesz részt, hét darab ötös csoportban zajlanak a küzdelmek. A magyar válogatott a negyedik kalapba kapott besorolást, vagyis három magasabban és egy alacsonyabban rangsorolt válogatottal kell majd megküzdenie a vb-t érő első, és a rájátszásra esélyt adó második helyért. Az ötödik kalapból a horvátokat, a harmadikból az ukránokat, a másodikból a dánokat, az elsőből pedig a svédeket sorsolták ki a mieink mellé.
A csoportok győztesei automatikus résztvevői lesznek a 2019-es, franciaországi világbajnokságnak, a hét csoport négy legjobb második helyezettje pedig rájátszás során harcolhatja ki a vb-részvételt.
A csoportküzdelmek szeptember 11-én kezdődnek, a magyar válogatott részletes programja a következő órákban alakul ki.
– Több kalapból is a lehető legnehezebb, vagy az egyik legnehezebb riválist kaptuk meg, míg a pozitívumok közt azt lehet kiemelni, hogy a horvátok és az ukránok ellen is játszottunk az utóbbi időszakban, ismerjük őket, és jó eredményeket értünk el ellenük – mondta Markó Edina az MLSZ honlapján a sorsolást követően. – A női csapatoknál kiemelten fontos, hogy ismerjék testközelből az ellenfelet, s bár az ukránoknál és a horvátoknál is kapitányváltás volt az utóbbi időben, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. A svéd és a dán csapat rendszeres résztvevője a világversenyeknek, az európai elithez tartoznak, de a fejlődésünk szempontjából nagy lehetőség, hogy ilyen erős riválisok ellen játszhatunk. Óriási kihívás vár ránk, de úgy gondolom, akármilyen nehéz is a dolgunk, a második hely megszerzését kell kitűznünk célként. Kiegyensúlyozott csoportba kerültünk, ahol lehetnek körbeverések, az ötödik kalapos horvátok ellen sem mehet egyik válogatott sem biztosra. Ez talán kedvezhet nekünk, de ahhoz, hogy a negyedik kalapból sorsolva versenyben lehessünk a második helyért, komoly bravúrokra is szükség lesz majd.