Válogatott

Új szövetségi kapitány irányítja a vb-selejtezős ellenfelünket

A Lett Labdarúgó-szövetség elfogadta a szövetségi kapitány, Marians Pahars lemondását, a helyére pedig Aleksandr Starkovsot nevezte ki. Lettország egy selejtezőcsoportban szerepel a magyar válogatottal – olvasható az MLSZ hivatalos honlapján.

A távozó Marian Pahars a lett válogatott csatáraként részt vett a 2004-es Európa-bajnokságon, 75-szörös válogatottként vonult vissza az aktív futballtól. A válogatottat 2013 óta irányította, vezetésével Lettország a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek B csoportjában az ötödik helyen áll, egy győzelem mellett négy vereség a csapat mérlege – a magyar válogatott 2–0-ra verte Pahars csapatát.

A kapitány sorsát azonban nem a vb-selejtezős szereplés pecsételte meg, hanem a március 28-án, Grúzia ellen lejátszott idegenbeli felkészülési mérkőzés, amelyen a lettek 5–0-s vereséget szenvedtek. A kudarcot követően Pahars maga ajánlotta fel a lemondását, amit a szövetség el is fogadott.

Már azt is tudni lehet, hogy a válogatott kispadját az az Aleksandr Starkovs veszi majd át, aki korábban már segédedzőként és szövetségi kapitányként (2001–2004, 2007–2013) is dolgozott a csapatnál – éppenséggel a most leköszönő Marian Pahars váltotta 2013-ban.

Starkovs a Skonto Riga csapatával tizenkét bajnoki elsőséget és hat kupagyőzelmet szerzett. Edzői pályafutása legnagyobb eredménye, hogy kivezette a válogatottat a 2004-es Európa-bajnokságra.

Olvasói sztorik