Válogatott

U17-es Európa-bajnokság: a franciákkal is összekerült a válogatott

Skócia a másik kiemelt csoportellenfél, valamint az Eb-újonc Feröer.

Hétfő délután tartotta az európai szövetség (UEFA) az U17-es Európa-bajnokság sorsolását. A májusi, horvátországi tornának nem kiemeltként vág neki a magyar válogatott, így a második kalapból várta a csoportbeosztást, vagyis két kiemelt ellenfél mellett egy szintén nem kiemeltet kaphatott.

A mieink végül a B-csoportba kerültek, ahol a kiemelt válogatottak közül Skócia és Franciaország lesz az ellenfél, míg a velünk egy kalapból érkező rivális az Eb-újonc feröeri válogatott lesz.

A tornán 16 együttes vesz részt, négy darab négycsapatos csoportban. Minden kvartettből az első kettő jut tovább az egyenes kieséses szakaszba. A magyar csapat május 3-án kezdi meg a küzdelmeket a franciák ellen, majd 6-án a skótok következnek, végül 9-én Feröer ellen zárul a csoportkör.

– Ahogy azt a sorsolás előtt is elmondtam, számunkra roppant felemelő érzés Európa legjobb tizenhat csapata között szerepelni – fogalmazott Szélesi Zoltán szövetségi edző az MLSZ honlapján. – Itt már nincsenek könnyű csoportok, könnyű ellenfelek, így függetlenül attól, hogy kik lesznek az ellenfeleink, minden mérkőzésen a maximumot kell kihozni magunkból. Legfontosabb célunk, hogy minden meccsen tudásunk legjavát nyújtva, hiányérzet nélkül zárjuk a nyolcvan percet. Ami a konkrét csoportot illeti: Franciaország első ránézésre kiemelkedik a csoportból, de számomra fiatalon óriási motivációt jelentett, ha olyan ellenfelekkel játszhattam, mint a francia válogatott. Miután van tapasztalatunk mind skandináv, mind a brit stílust képviselő csapattal kapcsolatban, jól tudjuk, hogy a franciák elleni nyitányt követően is nagyon nehéz csaták várnak ránk. Meglepetés lenne, ha a magyar válogatott, amely az elitkörben kétszer is az utolsó percekben aratott fontos győzelmet, megszerezné a továbbjutást érő pozíciók egyikét, ugyanakkor egyáltalán nem mondunk le ennek a meglepetésnek a lehetőségéről.

Az Európa-bajnoki csoportok:
A-csoport: Horvátország, Spanyolország, Törökország, Olaszország
B-csoport: Skócia, Franciaország, Magyarország, Feröer
C-csoport: Németország, Írország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina
D-csoport: Hollandia, Anglia, Norvégia, Ukrajna
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik