Válogatott

U19: emberhátrányban is nyerni tudott a válogatott

Az Európa-bajnoki selejtezőt győzelemmel kezdő Ausztria ellen javított a magyar csapat.
U19-es Európa-bajnoki elitkör, 6. csoport, 2. forduló
Ausztria–Magyarország 1-3 (1-2)
Zlín, játékvezető: Lukjancukas (litván)
Magyarország: Demjén – Szalai András, Tóth B., Nagy Zs., Gergényi (Szalai Attila, 83.) – Kleisz – Tömösvári (Kamarás, 72.), Hinora, Szabó B., Bíró (Csernik, 62.) – Szabó L. Szövetségi edző: Michael Boris
Gólszerzők: Sahanek (22.), illetve Tömösvári (36.), Bíró (44.), Szabó L. (93.)
Kiállítva: Szalai András (49.)

A magyar U19-válogatott az Európa-bajnoki selejtező második fordulójában az osztrákokkal csapott össze. A mieink a házigazda csehek elleni vereséggel nyitottak, míg az ellenfél a skótokat verte 3-0-ra.

Jobban kezdtek az osztrákok, Sahanek révén a 22. percben vezetést szereztek. Erre azonban a mieink a szünetig kettővel válaszoltak: Tömösvári Bálint és Bíró Ákos is eredményes volt, így a magyar válogatott vezetett a szünetben.

A második félidő elején azonban nehéz helyzetbe került a csapat: Szalai András megkapta második sárga lapját, így kiállította a játékvezető. A Boris-csapat azonban a folytatásban is remekül megszervezte játékát, ellentámadásai is magukban hordozták a veszélyt. Az előnyt sikerült megtartani az emberhátrány ellenére is, sőt Szabó Levente növelte is a különbséget a legvégén, így a magyar csapat végül 3-1-re nyert.

A mieinkre az utolsó fordulóban, hétfőn Skócia korosztályos csapata vár.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik