Válogatott

U17: drámai meccsen, két pazar szabadrúgásgóllal vertük az oroszokat

Szoboszlai kétszer is betalált a hajrában, fontos győzelmet aratott a válogatott az Eb-selejtezőn.
U17-es Európa-bajnoki elitkör, 2. csoport, 2. forduló
Oroszország – Magyarország 1-2 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, játékvezető: Kennedy.
Magyarország: Ásványi – Kovács K., Mocsi, Bolla, Majnovics – Schön, Csonka, Szoboszlai, Csoboth (Szerető, 63.) – Bencze (Tímári, 40.), Szendrei. Szövetségi edző: Szélesi Zoltán.
Gólszerző: Prucev (16.) illetve Szoboszlai (73., 80+4.)

Két nappal az Izrael ellen elszenvedett 1-0-s vereséget követően Oroszországgal csapott össze a magyar U17-es válogatott a horvátországi Európa-bajnokság hazai rendezésű második selejtező-körében.

Az oroszok kezdték jobban a találkozót, Ásványinak már a mérkőzés második percében óriási bravúrt kellett bemutatnia, a 16. minutumban azonban már ő is tehetetlen volt, Prucev megszerezte ellenfelünk számára a vezetést. Az első játékrész végére feléledt a magyar csapat, de Csoboth és Schön lövése is kimaradt.

A második félidő pörgős és kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, amit szerencsére a mieink tudtak jobban kihasználni: Szoboszlai szabadrúgása a 7. percben utat talált Sitov kapujába. Sőt, a hajrában a győzelmet is megszerezte a válogatott: a következő szabadrúgás – ezúttal Szeretőé – ugyan még a kapufáról kifele pattant, de a hosszabbítás utolsó pillanataiban elvégzett újabb Szoboszlai-pontrúgás ismét az orosz kapuban kötött ki!
U17-es válogatottunk vasárnap a csoport élén álló norvégok ellen zárja a selejtezőkört.

Olvasói sztorik