Válogatott

Storck: Bátrak leszünk és nyerni akarunk

A szövetségi kapitány tudja, csak úgy érheti el a csapat a célját, ha megveri Portugáliát szombaton.

Hétfő délelőtt még Telkiben, este pedig már Portugáliában vezényel edzést a válogatott szűk keretének Bernd Storck szövetségi kapitány. A német szakember az utazás előtt még az edzőközpontban válaszolt az újságírók néhány kérdésére a portugálok elleni szombati vb-selejtezőre készülve.

– Az előző héten a felnőtt és két utánpótlás-válogatott készült együtt Telkiben, nagyon hasznos volt ez az idő, és szerintem a fiatalok nevében is mondhatom, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. Láthatták, hogy ha keményen dolgoznak, van esélyük bekerülni az A-csapatba, ők jelentik a jövőt – kezdte a kapitány bevezetőjében, majd kitért a Portugália elleni meccsre. – Két játékos még hiányzik a csapatból, Korhut Mihály és Lang Ádám Portugáliában csatlakozik hozzánk. Minden kerettagon azt látom, hogy motiváltak, jó úton járunk. Nincs mit veszítenünk az Európa-bajnok otthonában, magabiztosak vagyunk, tudjuk, mit kell tennünk ellenük. Nyerni akarunk, hiszen az a célunk, hogy kijussunk az oroszországi vébére. Erre pedig minden esélyünk megvan, de ehhez kilencven percen keresztül a legjobbunkat kell nyújtani – folytatta Storck.

– Ahogyan a múltban, ezúttal is a bátor játék lesz a célunk, nincs mitől tartanunk, nem fogunk megijedni. A legfontosabb, hogy amikor nálunk lesz a labda, egyből előre törjünk és megpróbáljunk gólt szerezni. Ha látták a múltban a meccseinket, észrevehették, hogy folyamatosan fejlődünk. Igaz ezúttal nincs könnyű dolgunk, hiszen négy hónap szünet után csupán öt-hat napja van a teljes keretnek együtt gyakorolni. De nem aggódom, tudjuk, mit kell csinálnunk – válaszolta Storck, és arról is szót ejtett, miért utazik el a szokottnál korábban a csapat a mérkőzés helyszínére. – Meg kell szoknunk az ottani atmoszférát. Ezen felül pedig minden meccs fontos, de ez kicsivel még fontosabb, mint a többi. Nagyszerű környezetben fogunk készülni, kényelmes hotelben, valamint a közelben lesz egy kis tó is, ahol nyugodtan és csendben tudunk koncentrálni az összecsapásra – megérdemlik ezt a játékosok.

A szövetségi kapitányt Futács Márkról és Bőle Lukácsról is kérdezték, akik az utóbbi időben remek teljesítményt nyújtanak a klubcsapataikban, de nem kaptak meghívót. Storck azonban nem kívánt az említett focistákkal foglalkozni, csak azokra a játékosokra koncentrál, akiket meghívott, de hozzátette, mindenkinek megvan az esélye, hogy kerettag legyen. A német tréner arra is válaszolt, hogy változik-e a csapat szerkezete Kleinheisler László eltiltása következtében.

– A játékunk nem koncentrálódik egyetlen játékosra, több olyan srác is van a keretben, akik pótolni tudják Lászlót, ezúttal is így lesz. Kis változás azonban lesz a játékunkban, de erről most nem szeretnék beszélni, nem akarom kiteregetni a kártyáimat – válaszolta titkolózva a kapitány. – Az a lényeg, hogy jó meccset játszunk, és meccsről meccsre jobbak legyünk. Soha nem tudhatjuk, hogyan fog alakulni a meccs, így nem írnám alá előre a döntetlent. Rengeteg jó támadó játékosuk van, akik világklasszisok, de nem állhatunk be csak védekezni, azzal nem tudnánk elérni a célunkat – zárta Bernd Storck.

Olvasói sztorik