Válogatott

Storck ugyanolyan bátor játékot vár Portugália ellen, mint az Eb-n

A szövetségi kapitány beszélt Kleinheisler helyettesítéséről és az NB I színvonaláról is.

Vasárnaptól együtt készül a válogatott keret fele, azaz tizenkét játékos Telkiben a március 25-i, Portugália elleni világbajnoki selejtezőre. Hétfő délután a válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck állt a sajtó rendelkezésére a csapat főhadiszállásán.

– Örülök, hogy négy hónap után újra együtt lehet a csapat. Elkezdjük a felkészülést, felmérjük az új játékosokat, erre holnap lesz lehetőségünk. Nehéz meccs lesz Portugália ellen, de mi is lehetne annál szebb, hogy az Eb-győztes otthonában lépünk pályára. Emlékezhetünk, hogyan játszottunk ellenük a tornán, ott ha nyerünk, akkor ki is esnek a csoportból. Ha ebbe belegondolunk, már az is bizakodásra adhat okot. Próbálunk a meccsig fejlődni, valamint nagyon jó lesz, hogy a helyszínen is tudunk egy hetet edzeni, hozzá tudunk szokni az éghajlathoz. Remek lesz a hotel, nyugodtan tudunk készülni a vb-selejtezőre – mondta a német tréner, majd kitért Viníciusra, Eppelre és Holmanra is. – Mindhárom játékos nagyon sokat fejlődött. Vinícius nagyon jó védő, nagyon jó a technikája, nagyon jól tudott azonosulni Magyarországgal, jól érzi magát itt a családjával, ezért vissza akar adni valamit az országnak. Holmannal kapcsolatban az elmúlt időszakban kritikusabb voltam, ezt vele is közöltem. Fejlődnie kell gyorsaságban és fizikailag is, a párharcokban is erősebbnek kellene lennie. Eppel nagyon jó csatár, kapura is veszélyes, rengeteget fejlődött az elmúlt időszakokban, megérdemli, hogy itt lehet. Egyszer már be akartam válogatni, akkor megsérült – tért ki a hétfői sajtótájékoztatón a három játékosra Storck.

– Először is várjuk meg, kik csatlakoznak hozzánk vasárnap, bízom benne, hogy senki nem sérül meg. Vannak elképzeléseim a taktikát illetően. Három gólt lőttünk nekik az Eb-n, jó eredmény volt, de ugyanannyit is kaptunk, a védőjátékunk nem volt elég kompakt. Tudják, ha megverjük őket, továbbra is esélyünk marad továbbjutni a vb-selejtezőből. Ezt szeretnénk elérni, bátran akarunk játszani, mindazzal a tudással, amit az utóbbi időben megszereztünk. Persze nem könnyű úgy készülni, hogy csak öt nap marad a teljes keretnek felkészülni, és már négy hónapja nem láttuk egymást, de nem akarok panaszkodni, minden erőnkön azon leszünk, hogy felkészüljünk. Guzmics Richárd helyettesét nehéz lesz megtalálni, de vannak olyan játékosok, akik bevethetők lesznek. Kleinheisler esetében pedig akár úgy is tudjuk helyettesíteni, hogy a rendszerünket megváltoztatjuk. Sajnálom, hogy a Németországba való átigazolása nem sikerült, de bízom benne, hogy a Fradiban sikeres lesz – folytatta Storck, majd kitért az NB I-es bajnokságra, amelyben több meccset is megnézett az elmúlt fordulókban.

– Örülök, hogy sok időt töltenek a pályán a fiatalok az NB I-ben – igaz, ez a topcsapokra kevésbé jellemző. Az NB II-ben nagyon sokan kerülnek pályára az U19-ből, ez nagyon jó dolog. A játék gyorsaságán kell javítani, valamint az intenzitást kell növelni, meglátjuk a nyáron, milyen szintre sikerül fejlődni, eljutunk-e odáig, hogy versenyképesek legyenek a klubcsapataink nemzetközi szinten – zárta a sajtótájékoztatót a szövetségi kapitány.

Olvasói sztorik