Válogatott

Saját magának mond ellent Storck kapitány érvelése

Erősen sántít, ami a német edző nyilatkozott Nikolics Nemanja kihagyásáról.

Mint ismert, az amerikai Chicago Fire légiósa, Nikolics Nemanja nem került be a portugálok elleni, március 25-i világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott keretébe.

Bernd Storck szövetségi kapitány a Nemzeti Sport szombati számában a következőt mondta erről:

„Nikolics Nemanja túl messze van tőlünk. Vele is beszéltem telefonon, elmondtam neki is, miért döntöttem a kihagyása mellett. Speciális helyzetben van, hét óra időeltolódást is le kellene küzdenie, hazaérkezése után két-három napnak kellene eltelnie, mire egyenesbe jönne, és egyáltalán nem tudnám garantálni, hogy pályára lép Portugáliában.”

És most nézzük, az MLSZ honlapja szerint hány alkalommal szerepelt a válogatott keretében Németh Krisztián, amikor még az amerikai Sporting Kansas City játékosa volt.

Dárdai Pál számított rá a Litvánia elleni barátságos meccsen, valamint Finnországgal szemben az Európa-bajnoki selejtezőn 2015-ben. Később már Bernd Storck volt a kapitány, amikor meghívta a csatárt a románok elleni hazai, és az északírek elleni idegenbeli selejtezőre, majd később a Feröer-szigetekkel és a Görögországgal szembeni tétmérkőzésekre, végül pedig a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező-párharcra.

Ez négy alkalom és nyolc mérkőzés, ráadásul ezek közül minden találkozón pályára lépett.

Olvasói sztorik