Válogatott

Honosított játékos is bekerült Bernd Storck keretébe

Vinícius mellett Eppel és Holman is készülhet a Portugália elleni vb-selejtezőjére.

A magyar válogatott legközelebb Portugáliában lép pályára vb-selejtezőn március 25-én. Bernd Storck szövetségi kapitány két lépcsőben hirdeti ki a keretet, elsőként az itthon játszó labdarúgóknak küldött meghívót, akik már a hétvégi fordulót követően, vasárnap megkezdik a közös munkát Telkiben. A névsorban találjuk a héten állampolgársági vizsgát tevő Paulo Viníciust, a Videoton FC brazil születésű védőjét, rajta kívül újoncnak számít a keretben a Honvéd csatára, Eppel Márton, valamint a DVSC támadó középpályása, Holman Dávid is.

Kleinheisler Lászlót annak ellenére is meghívta a szövetségi kapitány, hogy a Ferencváros játékosa eltiltás miatt nem léphet pályára Portugáliában. A középpályás alapembere a válogatottnak, és miután az év során amúgy is kevés idő áll rendelkezésre a közös edzésekre, a csapatjáték és a csapategység erősítése szempontjából is hasznos, ha Kleinheisler is együtt készülhet a keret többi tagjával, annak ellenére, hogy Lisszabonban biztosan nem lép pályára.

Németh Krisztián személyében egy légiós is részt vesz a vasárnap kezdődő edzőtáborozáson, őt elengedte klubja, a katari al-Garafa, miután jövő héten az ázsiai országban is bajnoki szünet lesz.

– A felkészülés első hete lehetőséget ad arra, hogy megnézzünk pár új játékost, különös tekintettel arra, hogy az U21-es csapattal együtt készülünk majd – mondta az mlsz.hu-nakBernd Storck a kerethirdetés kapcsán. – El fogjuk végezni az immár szokásos erőnléti tesztet, hogy lássuk, milyen állapotban vannak a játékosok most, a Portugália elleni mérkőzés előtt. Nagyon örülök ennek a plusz egy hétnek, ami a rendelkezésünkre áll az új játékosokkal, akiknek így lehetőségük nyílik arra, hogy együtt eddzenek velünk, és megmutassák, mire képesek. Tisztában vagyok Paulo Vinícius helyzetével, természetesen ismerem a futballtudását, hiszen többször láttam játszani a Videotonban. Ha a nemzetközi szabályokban foglalt előírások feltételei adottak lesznek, akkor örömmel fogom megnézni, hogyan teljesít az edzéseinken a válogatottban. Már beszéltem vele személyesen is, így tudom, kétség sem fér hozzá, hogy maximálisan azonosul a magyar nemzeti csapattal.

A vasárnaptól Telkiben edzőtáborozó kerettagok névsora:

Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Kovácsik Ádám (Videoton FC)
Mezőnyjátékosok:
Botka Endre (Ferencváros)
Eppel Márton (Budapest Honvéd)
Fiola Attila (Videoton FC)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Holman Dávid (DVSC)
Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC)
Kleinheisler László (Ferencváros)
Lovrencsics Gergő (Ferencváros)
Németh Krisztián (Al-Garafa)
Paulo Vinícius (Videoton FC)

Olvasói sztorik