Mint mi is megírtuk, a Chicago Fire leigazolta Nikolics Nemanját. Az amerikai profi bajnokságban (MLS) játszó együttes különleges státuszú játékosként szerződtette a magyar válogatott csatárt, azaz kiemelt fizetést kaphat, aminek egy részét a liga állja. Nikolics kiválasztásában és meggyőzésében döntő szerepe volt Veljko Paunovicsnak, a csapat 39 éves edzőjének, aki 2015-ben világbajnoki címet szerzett a szerb U20-as válogatottal – írja az index.hu.
A csatár leigazolásáról kiemelt cikkben számolt be az MLS honlapja, és természetesen a Chicago Fire oldala is. Utóbbi egy videóval is bemutatja a csatár képességeit, illetve interjút közöl a csapat edzőjével. Paunovics részletesen beszél Nikolics erényeiről, sőt azt is elárulja, hogy a támadó 2013-ban annak ellenére választotta a magyar válogatottat, hogy a szerbek is szerették volna behívni nemzeti csapatukba.
– Régóta ismerjük Nikolicsot, mivel Szerbiában kezdte pályafutását, majd Magyarországra költözött. A szerb nemzeti csapat részéről is folyamatosan figyelemmel követték, de ő végül a magyar válogatott mellett döntött, mivel Szerbia magyarok lakta részéről származik.
Szerinte Nikolics nem csak egyszerűen a Chicagót szeretné felemelni, hanem maga is bizonyítani szeretne a bajnokság legnagyobb sztárjaival szemben.
– Meg akar küzdeni Villával és Larinnal. Meg akar küzdeni Piattival, Wright-Phillipsszel, meg az összes többi nagyágyúval, a liga legjobb góllövőivel. Pont erre volt szükségünk, egy olyan játékosra, aki a legmagasabb célokat tűzi ki maga elé, és képes keményen dolgozni, hogy ezeket elérje. És eközben nem csak arra képes, hogy magából kihozza a maximumot, de képes hatással lenni a társaira is, hogy ők is így tegyenek.
Nikolicsot a szerb edző mellett egy régi ismerőse is bizonyosan szeretettel fogadja majd Amerikában, a Chicago Fire-nél ugyanis ismét együtt játszhat majd a salvadori Arturo Álvarezzel, akivel a Videotonnál két évig csapattársak voltak. Nikolics a csapat második különleges státuszú játékosa, a ghánai David Accam mellett, aki 2014 óta erősíti a Chicagót.