Válogatott

Nyilasi a magyar válogatottról: „Azt hittem, az óvodába kerültem”

A Jancsi és Juliskát, illetve a Piroska és a farkast játszották el legjobb labdarúgóink Dárdai Pál első kapitányi napján.

A magyar válogatott 44 év után ismét kijutott az Európa-bajnokságra, a sikernek Nyilasi Tibor is részese volt, hiszen együtt dolgozott Dárdai Pállal. A közelmúltbeli időszakról a veol.hu oldalon mesélt a ferencvárosiak kedvence.

– Hitehagyott társaságot örököltünk, hiszen az első mérkőzést még Pintér Attilával elvesztette a válogatott. Dárdai személyében új impulzus érkezett az öltözőbe. Sosem felejtem el az első napot, amikor készültünk a románok elleni mérkőzésre Telkiben. Pali bejelentette, hogy vacsora után nem videózás, hanem csapatépítő program lesz. A fiatalabb labdarúgóknak kiosztotta a Jancsi és Juliska, míg az idősebbeknek a Piroska és a farkas szerepeit. Megmondom őszintén, hogy a fejemet fogtam, azt hittem, hogy az óvodába kerültem. A nagy gyerekek két-három órán keresztül kisgyerekekké váltak. Beöltöztek, kisminkelték magukat, és fantasztikus előadásokban volt részünk. Ez volt az a pillanat, amikor Pali leszedte a terhet a vállakról, és erőtől duzzadva léptek ki játékosaink a bukaresti stadionba.

Dárdai Pál távozása után Bernd Storck vette át a csapat irányítását. A tanácsadóként foglalkoztatott Nyilasi Tibor a norvégok elleni pótselejtező-párharc előtt távozott a válogatott szakmai stábjából. Storck továbbra is számított volna a munkájára, és ő ugyan megtisztelőnek tartotta a felkérést, de visszautasította azt, ugyanakkor elnökségi tagként dolgozik tovább a magyar labdarúgásért.

– Ami örvendetes, hogy a gyerekek nem Messi- és Ronaldo-mezben fociznak mostanában, hanem Böde, Nagy Ádám vagy éppen Dzsudzsák dresszét veszik fel. Ezért is gyönyörű sportág a labdarúgás, mert képes egy nemzetet összekovácsolni.

Nyilasi szerint most generációváltás folyik a válogatottban, sok tehetséges fiatalt épít be fokozatosan Bernd Storck. Nem tartaná nagy tragédiának, ha nem jutnánk ki a 2018-as világbajnokságra. Biztos abban, hogy amint befejeződnek a stadionrekonstrukciók, idővel az NB I-ben a nézőszám is emelkedik.

– Nem értem azokat az embereket, akik a stadionok, futballpályák építése ellen vannak. Ilyenkor mindig visszakérdezek, hogy a rendszerváltás után szükség volt ezer futballpályát beépíteni, hogy a helyükre bevásárlóközpontok és lakóparkok épüljenek?

Olvasói sztorik