Válogatott

U19: kiütéses győzelem az örmények ellen, megvan a továbbjutás

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 15. 13:52

A csoport másik mérkőzésén döntetlen született, így a második helyen jutott be a magyar válogatott az elitkörbe.

Az Olaszország elleni 1-0-s vereség, majd pedig a Svájc elleni 2-1-es győzelem után a házigazda Örményország válogatottja ellen lépett pályára Magyarország U19-es csapata. A mieink a Demjén – Szalai An., Szalai At., Tóth B., Gergényi – Szoboszlai, Kleisz, Vogyicska – Csernik, Bíró, Tóth M. összeállításban léptek pályára. Már az első játékrészben kétgólos előnyre tettünk szert, a 19. percben Szoboszlai csavart 20 méterről a hosszúba, majd pedig a 24. percben Bíró talált be öt méterről fejjel.

A második játékrészben is akadtak lehetőségei a magyar csapatnak, ezekből pedig a hajrában kettőt is kihasználtunk. A 87. percben a vasasos Kleisz gurított 15 méterről az üres kapuba, míg a 90. percben Szabó Levente volt eredményes, aki ezzel ki is alakította a 4-0-s végerdményt. A csoport másik mérkőzésén Olaszország 1-1-es döntetlent játszott Svájccal, ami azt jelenti, hogy Magyarország a második helyen kvalifikálta magát az Európa-bajnokság elitkörébe.

A csoport végeredménye:

1. Olaszország 7 pont,

2. Magyarország 6,

3. Svájc 4,

4. Örményország 0

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Lazio's midfielder from Italy Ciro Immobile (R) shoots the ball past Sampdoria's defender from Poland Bartosz Bereszynki during the Italian Serie A football match Lazio versus Sampdoria on April 22, 2018, at the Olympic Stadium in Rome. / AFP PHOTO / Andreas SOLARO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.