Válogatott

A szürke mackóalsós kapusra emlékeznek a svédek

Kedden az ellenfél is kísérletezget a magyar válogatott ellen, már a felállás is megvan.

Új csapatot épít a magyarokkal kedden barátságos mérkőzést játszó svéd válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem tudja, milyen játékra számíthat a meccsen.

Jan Andersson a találkozó helyszínén, a Groupama Arénában elmondta, mivel a magyar csapat vasárnap este még Andorra ellen játszott világbajnoki selejtezőt, biztosan számos változás lesz az együttesben, ezért nem is igazán tudnak készülni.

Hozzátette, klubedzőként értelmetlennek tartotta ezeket a válogatott mérkőzéseket, most szövetségi kapitányként azonban kifejezetten értékesnek gondolja, ugyanis az ilyen találkozókon tud kipróbálni olyan futballistákat is, akik korábban csak az edzésen bizonyítottak. Kiemelte, rengeteg új játékossal új csapatot épít, ehhez pedig nagy szükség van az ilyen összecsapásokra.

A csapatkapitány Andreas Granqvist a búcsúzó magyar játékosokkal kapcsolatban megjegyezte, egyedül „a kapusra emlékszik a szürke mackóalsóban”, de a magyarok elleni összecsapásokra szívesen gondol, hiszen többnyire jó eredményt értek el ellenük.

A két csapat közelmúltbeli mérkőzésein többször az utolsó percek döntöttek, Granqvist ezzel kapcsolatban elmondta, bízik benne, hogy ezúttal már a találkozó elején gólt szereznek, és hamar el tudják dönteni a meccset.

Érdekesség, hogy a szövetségi kapitány a sajtó rendelkezésére bocsátotta a kedd esti kezdő tizenegyet: eszerint a vendégek a Nordfeldt – Krafth, Jansson, Granqvist, Wendt – Rohdén, Johansson, Hiljemark, Larsson – Thelin, Nyman összeállításban lépnek pályára 19.45-től.

Olvasói sztorik