Válogatott

Szalai nem örült az andorraiak olykor durva játékának

A végeredmény miatt viszont boldog a csatár; Gyurcsó szerint egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk.

Szalai Ádám Svájc és Lettország után Andorra ellen is betalált a vb-selejtezők során, így négy forduló után már négygólos. A mérkőzés után ő is és Gyurcsó Ádám is elégedetten értékelt, igaz a Hoffenheim támadójának nem tetszett minden a találkozó során.

– Sokszor nehéz dolgunk volt elől, hiszen öt védővel játszottak, betömörültek és rugdostak is minket, de annak ellenére is türelmesen kellett játszanunk, hogy mindenki többgólos győzelmet várt tőlünk – kezdte a mérkőzés után Szalai Ádám. – A végén azonban sima siker lett belőle, és külön örülök, hogy ismét sikerült gólt szereznem. Próbáltam minden egyes alkalommal gyorsítani a játékot, az első gólunknál is ezért akartam kivenni a labdát a hálóból elsőként, illetve a labdaszedőket is ezért sürgettem többször is, hiszen az andorraiaknak kedvezett, amikor játékon kívül volt a labda. Sajnos az első félidőben többször is előfordult, hogy a labda már a közelben sem volt, és elég csúnyán odarúgtak nekünk. Többször is szóltam az ellenfélnek ezért, én mindenkit tisztelek, de létezik a Fair Play, egy szint, ami alá nem kellene menni – ez sajnos viszont többször is megtörtént a részükről. Boldog vagyok, hogy az utolsó tétmérkőzésünket így tudtuk zárni a szurkolóink előtt, 2017-ben sok nehéz feladat vár még ránk, de minden esélyünk megvan még arra, hogy kijussunk – mondta bizakodóan a Bundesligában légióskodó támadó.

– Nem tudom kívülről mennyire látszódott, de nagyon nehéz, brusztolós meccs volt – emlékezett vissza a meccsre a harmadik gól szerzője, Gyurcsó Ádám. – A két gól után azonban megnyugodtunk, és egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk. Egy ilyen csapat ellen türelmesnek kellett lennünk, és figyelnünk kellett nagyon a pontosságra, ezt hellyel-közzel megoldottuk. Nyertünk négy-nullra, úgyhogy elégedettek lehetünk, ilyen különbséggel is megérdemelt a győzelmünk. Belül úgy éreztem, hogy magabiztosan járatjuk a labdát, igaz nem helyeztek nagy nyomást ránk. Teljesen visszahúzódtak, nem igazán foglalkoztak a támadással, ezáltal pedig kevesebb területünk is volt. Úgy érzem, az előző meccsen jobban ment a játék nekem, mint most, de az a lényeg, hogy a csapat nyert és továbbra is versenyben vagyunk. Az önbizalmammal nincs különösebb problémám, a klubcsapatomban is megvannak a helyzeteim, jól megy a játék, de ott egyelőre sajnos nem jönnek a gólok – tette hozzá a Pogon Szczeczin játékosa.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik