Válogatott

Storck elégedett a győzelemmel, de néhány pontot hiányol

Andorra ellen azt hozta a magyar válogatott, amit kellett, de az elhullajtott vb-selejtezős pontok hiányoznak a kapitánynak.

A magyar válogatott 4-0-s győzelmet aratott Andorra ellen a két csapat világbajnoki selejtezőjén az európai selejtezősorozat negyedik fordulójában. A találkozó után a csapat szövetségi kapitánya, Bernd Storck értékelte a találkozót az M4 Sport kamerája előtt.

– Elégedett vagyok, sokat tettünk a sikerért. Sokat dolgoztunk a héten, de így is nagyon nehéz volt. Andorra nagyon mélyen beállt, nem is próbált támadásokat vezetni. Ilyenkor türelem kell, nyomás alá kell helyezni az ellenfelet, és nyilván ki kell használni a lehetőségeket. A félidei kettő-nullal is nagyon elégedettek voltunk. Négy meccs után van hét pontunk, ezzel nem egészen vagyok elégedett. Feröer ellen gólt kellett volna szereznünk, ott veszítettünk két pontot, de nem voltunk olyan jó állapotban még akkor, mint most. Svájc ellen viszont megérdemeltük volna a döntetlent, így viszont kicsit elmaradunk a várakozásainktól. Egy-két ponttal lehetne több. Kedden a svédek ellen búcsúmérkőzés jön Király és Juhász számára, a fiatalok pedig egy erős ellenfél ellen gyakorolhatnak – ezt megmutatta soros ellenfelünk a franciák ellen is – mondta Bernd Storck.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik