Válogatott

Nagy Dominik nem lenne csalódott, ha a két meccsen nem jutna szóhoz

A Fradi középpályása azért bízik benne, hogy a svédek ellen pályára fog lépni.

Bernd Storck szövetségi kapitányon és Guzmics Richárdon kívül másik két játékos, Bese Barnabás és Nagy Dominik is készséggel válaszolt az újságírók kérdésére a világbajnoki selejtezőt felvezető sajtótájékoztatón.

– Minden meccs előtt megfogalmazódik bennünk, hogy jó dolog, ha úgy hozzuk le a meccset, hogy nem kapunk gólt – kezdte a Le Havre légiósa. – Szeretnénk eredményesen játszani, és természetesen nyerni Andorra ellen. Az edzéseken mindent meg fogok tenni, hogy én is szerephez jussak a vb-selejtezőn. Még most sem mondanám magamat öregnek a csapaton belül, de próbálom átadni a tapasztalataimat a fiatalabbaknak, főleg azokat, amelyekből én is sokat tanultam a múltban – mondta Bese Barnabás a sajtótájékoztatón.

– Az U20-as csapatnál Bernd Storck már volt az edzőm, egy rövid ideig dolgoztunk már együtt, akkor egy kicsit szigorúbb volt, mint az edzőtáborban – ezt már a Ferencváros játékosa, Nagy Dominik jegyezte meg. – Ahogy azonban közeledik a meccs, egyre inkább nagyobb koncentrációt kér és vár el tőlünk a kapitány. Nem lennék csalódott, ha nem játszanék egyik meccsen sem, hiszen az is nagy dolog, hogy itt lehetek. De azért bízom abban, hogy a Svédország elleni felkészülési találkozón szerepet kapok.

Olvasói sztorik