Válogatott

Megőrizte egységét a válogatott, ez is kellett a győzelemhez

Glázer Róbert, a Rangadó.hu állandó szakértője értékelte a Lettország elleni világbajnoki selejtezős sikert.

Hétfő este megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkben. A mieink Lettországban nyertek 2-0-ra – a találkozót a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert korábbi szövetségi kapitány értékelte.

Már a Svájc elleni mérkőzésről is elmondtam, hogy sokkal jobban játszottunk, mint az első körben. Ott az egyéni hibák, illetve a játékvezető ténykedése fosztott meg minket a győzelemtől. A lettek elleni meccsre sokkal jobb szájízzel gondolhatunk, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ha nincs az a sok technikai hiba.

Meglepetés volt, hogy a jó játék után a csapat négy helyen változott, de ugyanazt az egységet láttam, mint ami már régóta megvan a válogatottnál. Egy négy-négy-kettes játékrendszerben kezdtünk, és a lettek is így álltak fel. Már az első félidőben is mutatkoztak viszont hibák, nem értettem azt a sok technikai hibát, a sok elpasszolt a labdát, nem sikerültek a kényszerítők – valóban az lehetett, hogy nem volt elég idő pihenni az előző mérkőzés után. Nem voltunk annyira toppon, de az első perctől lehetett látni, hogy sokkal jobb csapat vagyunk, mint a lett. Ennek ellenére az ellenfélnek több nagy helyzete volt, mint nekünk. Nagyon szép gólt rúgtunk, de nem nyugtatott meg minket a vezetés. Nem jöttek be a pontrúgások az első félidőben, de a másodikban már abból fejeltük a biztos győzelmet jelentő gólt Szalai révén. Jobb csapatunk van, több szebb elemet láttam a labdarúgásból, mint a lettektől. Az ellenfélnek viszont volt több nagy helyzete, de azokat nem tudták értékesíteni.

Gratulálok a győzelemért! Azt viszont nem értettem, mi történt a csapattal a második félidő első tíz percében. Rendkívül kapkodva játszottunk, Kádár például négy labdát passzolt az ellenfélnek, melyekből azonnal támadásokat indíthattak, a vonalas védekezésünk mögé pedig többször be tudták passzolni a labdát. Összességében viszont uraltuk a játékot, megérdemelten nyertünk. Sok szép támadást vezettünk, főleg Korhut és Gyurcsó révén. Dzsudzsák ismét küzdött, ment, hajtott, de az első három mérkőzésen még nem játszott olyan jól, viszont a második félidőben az ő játéka is feljavult, általa is szép támadásokat vezettünk, és Kleinheisler beállása is gyorsított a csapaton. Ebben a szerkezetben is kimondottan jól nézett ki az együttes.

Még egy gólt vártam volna, de idegenben ez is szép eredmény. Nagy Ádám, ellenben a Feröer elleni meccsel, most a visszakapott labdákkal azonnal megindult előre, ebben nagy segítség volt neki Gera Zoltán, akit mindig meg lehetett játszani. Gyurcsó is kimondottan hasznos és agilis volt, lőtt egy szép gólt, és volt több helyzete is. Csak gratulálni tudok! Szintén gratulálok Vida Máténak, aki a Vasasban is nagyon jól játszik, és most a válogatottságát is egy győzelemmel kezdhette, ami remélem, hogy még nagyobb lökést ad majd neki. Öröm, hogy egy győztes tétmérkőzésen tudtunk újoncot avatni.

A selejtezők előtt azt mondtam, minden meccsen győzni kell. Ha olyan játékot játszunk, mint Svájc ellen, egy még stabilabb védekezéssel, hatékonyabb pontrúgásokkal, akkor nincs más dolgunk, mint Svájcot idegenben legyőzni, a portugáloktól pedig nem kikapni. Akkor sanszosak vagyunk a második helyre. Meggyőződésem, hogy Portugália nyeri a csoportot, a második helyért pedig mi harcolhatunk Svájccal. A Feröer elleni két pont sajnos nagyon hiányzik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik