Válogatott

Storck: nagy nyomás alatt szereztünk három pontot

A szövetségi kapitány elégedett a győzelemmel, és kiemelte: Andorra ellen is három pont kell.

A magyar válogatott Gyurcsó Ádám és Szalai Ádám góljainak köszönhetően kétgólos győzelmet aratott Lettország otthonában. A lefújás után Bernd Storck szövetségi kapitány így értékelte a találkozót az M4 Sport kamerái előtt:

– Természetesen fontos volt, hogy a svájci fiaskó után nyerni tudjunk – ez volt a célunk, miközben nagy nyomás nehezedett ránk. Örülök, hogy három pontot szereztünk egy nehéz mérkőzésen. A lettek ellen próbáltuk megmutatni, tudunk focizni, próbáltunk élni a lehetőségeinkkel. Néha szerencsénk is volt, de Gulácsi Péter remekül helyt állt a kapuban. Arra törekedtünk, hogy domináljunk, igyekeztünk magunkhoz venni a kezdeményezést, és a széleken bátor támadásokat vezetni. Most jön egy kis szünet, aztán novemberben Andorrával meccselünk, ellenük is kell a három pont, és akkor hét ponttal vonulhatunk téli szünetre. Fontos volt, hogy megmutassuk ma is, tudunk focizni, ráadásul fiataloknak is lehetőséget adtunk, ez a jövő – nyilatkozta a kapitány.

Olvasói sztorik