Válogatott

Ezért nem utazott el Lettországba Korcsmár Zsolt

Már Svájc ellen is félig sérülten ült a kispadon a középhátvéd.

Az mlsz.hu közleménye szerint nem utazott el a válogatottal Lettországba Korcsmár Zsolt, a Vasas középhátvédje, aki kisebb sérüléssel bajlódik. Az ügyben a Rangadó.hu megkereste az angyalföldiek sajtófőnökét, Strbik Lászlót.

– Zsolt most is egy kisebb gonddal küzd, a múlt hét során Telkibe már eleve sérülten érkezett – fogalmazott Strbik. – A válogatott orvosi stábja Szilasi Ádámmal az élen hétfőtől csütörtökig vizsgálta és végül engedélyezte számára a játékot Svájc ellen, Zsolt pedig a kispadon foglalhatott helyet – nyilatkozta Strbik.

Korcsmár legutóbb a Mezőkövesd elleni bajnoki előtti bemelegítés során sérült meg, szúrást érzett a bal combhajlítójában, bár később az MRI-vizsgálatok kimutatták, hogy csak húzódást szenvedett – adta hírül a vasasfc.hu. Magyarország hétfőn este 20.45-ös kezdéssel játszik Lettország válogatottjával.

A Rangadó.hu Strbik Lászlóval készített telefonos interjúját követően a Vasas honlapján magát Korcsmárt is megszólaltatta.

– A korábban műtött bal térdem bevizesedett, így elővigyázatosságból, a válogatott orvosának, Szilasi Ádámnak tanácsára nem utaztam el Rigába, a hétfői Lettország-Magyarország vb-selejtező találkozóra. A korábbi keresztszalag-szakadás miatt műtött térdemet most a Vasas masszőzei, Prohászka Zoltán és Kubó Ádám vették kezelésbe. Speciális kenőcsökkel és gyúrással kezelik. Jelenleg fájdalmat érzek, amikor be szeretném hajlítani. Remélem, néhány nap alatt javul az állapotom és minél előbb a Vasas rendelkezésére állhatok – mondta el Korcsmár.

Olvasói sztorik