Válogatott

Shaqiri: a meccs végén mindkét csapat boldog lett volna az egy ponttal

A svájciak klasszisa elismerte, szerencse kellett a győzelmükhöz, hiszen kiegyenlített volt a találkozó.

Egy jól játszó magyar csapatot sikerült 3-2-re legyőznie a Groupama Arénában a szerencsésebb Svájcnak, amely a 89. percben szerezte meg a mindent eldöntő találatot a vb-selejtező második fordulójában. Az összecsapás végén a vendégek klasszisa, Xherdan Shaqiri értékelte a meccset.

– Tudtuk, hogy Magyarország jó csapat, az Európa-bajnokságon az egész világnak megmutatta ezt. Jól játszott a nagyobb csapatokkal szemben is, és ma este ellenünk is jó focit mutatott be. A végén azonban a szerencse a mi oldalunkra állt, boldogok vagyunk, hogy győzelemmel zártuk a meccset. Nagyszerűen kezdtük a kvalifikációt, két mérkőzésen hat pontot gyűjtöttünk, tökéletes rajt – mondta boldogan a svájciak támadója, majd részletesebben is kitért a két félidő elemzésére.

– Az első játékrészben talán mindkét csapat félt támadásokat vezetni, óvatos játék folyt a pályán. A szünet után sokkal támadóbb felfogásban lépett pályára mindkét fél, és megpróbált gólokat szerezni. A második félidőben mindkét csapat előtt sok helyzet adódott, jó meccs kerekedett ki belőle, a szurkolók jól szórakozhattak. Nagyon kiegyenlített volt az összecsapás, ahogyan már említettem, szerencsénk is volt az utolsó percekben, a futball azonban már csak ilyen. Úgy gondolom, a találkozó vége felé közeledve mindkét csapat boldog lett volna az egy ponttal, hiszen mindent beleadva, támadólag lépett fel. Érzelemdús és gólgazdag találkozó volt – folytatta a Stoke City focistája, végül arra a kérdésre is válaszolt, hogy szerinte maradt-e még Magyarországnak esélye a vb-kvalifikációra.

– Csupán csak egy pontjuk van a magyaroknak két meccs után, de úgy gondolom, még minden esélyük megvan a továbbjutásra, hiszen sok mérkőzés van hátra. Ez azonban természetesen nem lesz egyszerű, hiszen csak két csapatnak van esélye a kvalifikációra, és a portugálokkal is számolni kell. Mindenesetre Lettország ellen idegenben akár már javíthatnak is a magyarok, és folytathatják a pontgyűjtést – zárta Xherdan Shaqiri.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik