Válogatott

Meg sem várták a meccs végét Lettországban a csalódott szurkolók

A Feröer-szigetek elleni hazai vereség után Pahars szövetségi kapitány döntéseit is megkérdőjelezik.

Nem csak a magyar válogatott szenvedett fájó vereséget szombaton a világbajnoki selejtezőkön, a mieinkkel egy csoportban szereplő Lettország Feröer-szigetek legjobbjaitól kapott ki simán, 2-0-ra odahaza. Hétfői ellenfelünk hazájában sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal nem elégedettek, és érdekes döntései miatt Marians Pahars szövetségi kapitányt is elővették.

A Sportacentrs arról ír, hogy unalmas, kiszámítható játékkal szenvedett vereséget a lett nemzeti csapat – mint írják, bár jobban kezdte a mérkőzést a hazai gárda, a feröeri vezető gól után mintha lefagytak volna, és a hátralévő 70 percben teljesen ötlettelenül futballoztak a játékosok. Kiemelik, hogy amíg a vendég kapusnak gyakorlatilag egyetlen egyszer kellett védenie a találkozón, addig Vanins többször is megmentette a lett csapatot a góltól. A lap szerint a második vendég-gól teljesen összetörte a lélektelenül játszó válogatottat, és egyáltalán nem csodálkoznak azon, hogy egy ilyen teljesítmény után a lefújás pillanatára gyakorlatilag kiürült a Skonto-stadion.

Máshol Marians Pahars döntéseiben látják a vereség okát: a Kasjaunsnál érdekesnek találják, hogy a szövetségi kapitány a két debütáns, Gutkovskis és Klusina mellett két olyan játékost is bevetett, akik hosszú évek óta nem voltak tagjai a nemzeti tizenegynek – Lukjanovs három, míg a csereként beállt Karlsons hat év kihagyás után tért vissza a válogatottba, miközben olyan játékosok maradtak ki a keretből, mint Kurakins, Bogdaskins, Savalnieks vagy Vorobjov. A lapnál ezen kívül hiányolták még a taktikai váltást és a bátrabb játékot hátrányban, illetve a kapitány mérkőzés utáni interjújával sem voltak elégedettek: Pahars szerint a mutatott játékkal nem volt semmi probléma, a cikk szerzője szerint azonban az andorrai és a mostani találkozó is a lett futball elmúlt éveinek legrosszabb teljesítményei között szerepel, ami gondolkodásra ad okot.

Az eddig három pontot gyűjtő Lettország és az egypontos Magyarország hétfőn 20.45-ös kezdéssel csap össze a lett fővárosban.

Olvasói sztorik