Válogatott

Lett–magyar futballmúlt: csak egyszer kaptunk ki, de az nagyon fájt

Hétfői vb-selejtezős ellenfelünk az elmúlt években kudarcot kudarcra halmozott.

A fájdalmas Svájc elleni vereség (2-3) után a magyar válogatott hétfőn 20.45-kor Lettország ellen lép pályára Rigában, az európai vb-selejtezők B-csoportjának harmadik fordulójában. Ellenfelünknek szintén van mit javítania, hiszen a kínkeserves andorrai győzelmet követően odahaza szenvedett vereséget a Feröer-szigetektől. A mérkőzés felvezetéseként a Rangadó.hu utánajárt a két válogatott közös múltjának, illetve a lettek idei eredményeit is górcső alá vettük.

A két nemzeti csapat nem tekint vissza túl nagy közös múltra: a Szovjetuniótól való függetlenségét 1991-ben kikiáltó Lettországgal 25 év alatt mindössze öt találkozót – három barátságos- és két tétmérkőzést – játszottak legjobbjaink. A két válogatott először 1995 márciusában találkozott egymással, a budapesti felkészülési mérkőzésen a mieink Hamar István duplájával és Csertői Aurél góljával 3-1-re nyertek – ez az eredmény a későbbiekben is jellemző volt a csapatok közös történelmében. A második barátságos találkozót Kenesei Krisztián és Tököli Attila góljaival, a harmadikat Priskin Tamás duplájával nyertük meg – előbbit 2004-ben 2-1-re, utóbbit 2007-ben 2-0-ra.

Magyarország és Lettország tétmeccsen csak kétszer, a 2004-es Európa-bajnokság selejtezőjében találkozott egymással. A budapesti odavágót hátrányból felállva nyertük meg 2003. június 7-én: hiába jutottak előnybe Verpakovskis révén a vendégek az első félidőben, Szabics Imre duplájával a második játékrész elején fordítottunk, majd Gera Zoltán a hajrában eldöntötte a mérkőzést a Juhár Tamás kiállítása miatt ekkor már emberhátrányban játszó magyarok javára.

A visszavágóra ugyanakkor már nem emlékszünk ilyen szívesen… az utolsó két forduló előtt óriási tülekedés volt a selejtezőcsoportban, a 14 pontos Svédországot sorrendben a 11 pontot gyűjtő Magyarország és 10-10 ponttal álló lett, lengyel páros követte – a pótselejtezőt érő második hely tehát még teljesen nyitott volt, de a csoportelsőség sem tűnt elérhetetlennek a számunkra, amikor Lettországba látogattunk 2003. szeptember 10-én. Az álmaink viszont hamar szertefoszlottak: Verpakovskis duplájának és Bleidis találatának köszönhetően a második félidő elején már 3-0-ra vezettek a lettek, Lisztes Krisztián találata pedig csak a szépítésre volt elegendő – Magyarország végül a csoport negyedik helyén zárt, Lettország pedig nem csak, hogy elérte a pótselejtezőt jelentő második helyet, de Törökország ellen az Eb-részvételt is kiharcolta.

A nemzetközi tornára kijutás bravúrját azonban azóta sem sikerült megismételnie a letteknek, sőt az elmúlt években fényévekre kerültek bármiféle komolyabb sikertől: a 2014-es vb-selejtezőket csoportjuk utolsó előtti, míg a 2016-os Eb-selejtezőket nyeretlenül, öt döntetlen mellett öt vereséget szenvedve csoportjuk utolsó helyén zárták. Az idei évben ugyanakkor – bár kétségtelenül óvatosan választottak ellenfeleket – egészen péntek estig veretlen volt a lett gárda: Gibraltárt, Litvániát, Luxemburgot és Andorrát legyőzte, míg Szlovákia és Észtország legjobbjaival gól nélküli döntetlent játszott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik