Válogatott

Lang: sajnos kulcsfontosságú volt a hibám

A középhátvéd szerint nem csak az ő hibája volt döntő tényező, hiszen két esetben is nagyot tévedett a játékvezető.

11 óra: Balamaz–DVSC
11 óra: Újpest–Siófok

A péntek esti Magyarország–Svájc vb-selejtezőn Lang Ádám egyéni hibája után nyílt meg a gólcsap. A Dijon légiósa luftot rúgott utolsó emberként, ami után Shaqiri még kihagyta a nagy ziccert, de a kipattanót Seferovic már értékesítette. Honfitársunk természetesen nagyon el volt keseredve a mérkőzés után, hiszen elmondása szerint kulcsfontosságú volt a hibája.

– Nagyon nehéz mit mondani azok után, ahogyan ez a mérkőzés alakult, csalódottak vagyunk. Az első játékrészben szép akciókat vezettünk, veszélyesek voltunk a svájci kapu előtt, nagyon jól játszottunk. A fordulás után azonban jött a hibám, ami döntő fontosságú volt, egészen másképp alakult volna a mérkőzés, ha az nincs – nyilatkozta a meccs után szomorúan Lang. – Kulcsmomentuma volt a találkozónak, hiszen ezután nekünk kellett futni az eredmény után. Mindenképpen pozitívum, hogy visszajöttünk a meccsbe, de aztán jött a második gól, ami a bravúros kategóriába tartozott. Ritkán találja el valaki úgy a labdát, hogy ilyen pontosan behulljon a hosszúba. A győztes gól előtt pedig több érdekes szituáció is történt. Nem a svájciaknak kellett volna bedobással jönniük, néhány momentummal előtte pedig Németh Krisztián tűnt el a tizenhatoson belül elég gyanús helyzetben, szerintem ott egyértelműen büntetőt kellett volna ítélni.

Lang hibája videón

– A „ha” tudom, hogy nem játszik, viszont ha megadták volna, akkor azt valószínű berúgjuk, és mi vezethettünk volna. Így azonban csak egy pontunk van két meccs után, de hétfőn már javíthatunk is Lettország ellen, csak a győzelem lebeghet a szemünk előtt, hiszen csak ebben az esetben küzdhetünk majd tovább a céljainkért.

– Nagyon készültünk Svájc ellen, győzni szerettünk volna. Nehéz már ilyenkor mit mondani, a lettek ellen nyerni kell, most már az a legfontosabb. Tovább kell lépnünk, le kell vonnunk a tanulságokat, és ki kell elemeznünk a hibákat, amelyekből tanulhatunk. Kiemelném a szurkolókat, akiknek a biztatása nagyon sok erőt adott nekünk. Rossz érzések kavarogtak bennünk lefújás után, de még ezt követően is megtapsoltak bennünket, elénekelték a himnuszt, és az egész kilencven percen keresztül ott álltak mögöttünk és buzdítottak minket. Az ő segítségükkel talán ezt könnyebben feldolgozzuk majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik