Egy 89. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett a találkozón kétszer is egyenlítő magyar válogatott a Svájc elleni világbajnoki selejtezőn. A mérkőzést a lefújást követően a Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert korábbi szövetségi kapitány értékelte.
Az biztos, hogy más játékot játszottunk, mint Feröer ellen. Szent meggyőződésem, hogy győzelmet szalasztottunk el, de ennek több összetevője volt. A labdabirtoklásban a második félidőben sokkal jobbak voltunk, de az egyéni hibákból azonnal gólt kaptunk.
A mieink négy-négy-kettes játékrendben játszottak, hiszen Nagy Ádám és Gera Zoltán is bátran lépett fel a támadásokhoz, nem védekező középpályást játszottak, míg Kleinheisler egészen felment Szalai mellé – nagyon aktívan, harcosan játszottak a mieink. A svájciak ellenben érdekes hadrendet választottak, amit meg is lehetett volna még jobban lovagolni, ha még jobb erőben van Fiola, vagy éppen Kádárék még bátrabban mennek előre. Svájc játékában ugyanis egy három-kettő-négy-egyes játékrendszert véltem felfedezni. Vagyis háromvédős játékot játszottak, előttük két védekező középpályással. A széleken szépen lefedeztük őket, ráadásul Stieber révén nagyon sok támadást vezettünk a bal oldalon. Sokkal többet, mint a svájciak, több beadásunk is volt, amit ha pontosabban hajtunk végre, még veszélyesebb helyzeteink lehettek volna.
Ahogy mondtam, győzelmet érdemeltünk volna, de a kapunk elé beívelt labdákkal nem tudtunk mit kezdeni. Az első félidőben például Szalai Ádám késett el kicsit annál a szögletnél, amikor Stieber fejjel mentett a gólvonalról Gulácsi védése után. Itt úgy éreztem, döntetlenszagú meccset láthatunk.
A második félidőben viszont nagyon határozottan jöttünk ki, már a jobb oldalon is veszélyes támadásokat vezettünk, de Lang nagy hibáját kihasználta Svájc. Fiola és Kádár bátran mentek fel, Dzsudzsák is nagyon feljavult, Stieber végig nagyon jól játszott, veszélyesek voltunk, kimondottan jobban játszottunk az ellenfélnél. A második bekapott gólunknál az addig jól játszó Fiola feje fölött ment át a labda, látszott, hogy a meccshiány miatt még nem érzi teljesen ezeket a beíveléseket, de Gulácsi is hibázott, vetődni kellett volna – egy szép gólt rúgott ebből az ellenfél. Viszont megint ki tudtunk egyenlíteni, Szalai nagyot küzdött, hajtott, a két gól pedig magáért beszél. A harmadik bekapott találat viszont ismét több hiba után esett: Kádárnak nem kellett volna kirúgnia a labdát bedobásra; ha már bedobás, figyelni kellett volna a helyezkedésre, de sajnos rosszul helyezkedtünk, ketten középen összeugrottak, a lecsorgó labdát pedig berúgta a nem sokkal korábban beálló cserejátékos.
Hozzá kell tenni azonban, ugyanis sarkalatos pontja volt a mérkőzésnek: rendkívül rossz volt a játékvezetés. Németh Krisztiánt kettő-kettőnél egyértelműen hátulról tolták el, az a világ minden részén tizenegyes. A bíró teátrálisan vezette a meccset, egy kicsit talán ez bennünket sújtott jobban. Ott egyértelmű tizenegyes maradt el, amivel mi nyerhettünk volna három-kettőre.
A magyar válogatott nagyon harcosan játszott, rég láttam ilyen jól futballozni. Le a kalappal a csapat előtt, nagyon sajnálom, hogy vereség lett a vége. Jól alkalmaztuk a letámadásokat, bátran vezettünk támadásokat – ha csak a negyedét megcsináltuk volna ezeknek Feröeren, akkor ott simán nyerünk. Ezen a mérkőzésen nagy hibákból kaptunk három gólt, de a csapat kimondottan jól játszott. Ez az a válogatott, amelybe beleszeretett a közönség.
