Válogatott

„Mit akar Storck Szalaival?”

A jelek szerint a hatvanas, hetvenes évek legendás Újpestjének tagjai nagyon nincsenek kibékülve a magyar válogatott csatárával.

Emlékezhetünk rá, hogy egy hónappal ezelőtt az Újpest örökös bajnoka, az olimpiai bronzérmes, ötszörös magyar bajnok Göröcs János fogalmazott meg lesújtó véleményt a magyar csapat támadójátékáról, azon belül is zalai Ádám teljesítményéről.

– A játékosaink úgy mozogtak a pályán, mintha a grundon egy alkalmi meccsen lennének, ahol előzőleg senki nem ismerte a másikat. Azt pedig fel nem foghatom, Storck kapitány mit eszik ezen a Szalain… Ez az ember évek óta csak sodródik, hatalmas pénzekért alig-alig van pályán. Storck pedig fenntartás nélkül támogatja, miközben a góllövők – Böde és Nikolics – rendre a kispadon ücsörögnek – mondta a legendás futballista a feröeri döntetlent követően.

Úgy tűnik, az egykori félelmetes Újpesti Dózsa más tagja is osztja a véleményét. A Borsa több mint három évtizeden át Svájcban élő Harsányi Lászlót szólaltatta meg.

– A mi hetvenes évekbeli Dózsánk nyolc góllal tömte volna ki az ulibuli szigetországiakat – utalt a Feröer elleni 0-0-ra a korábbi válogatott védő. – Svájc összehasonlíthatatlanul erősebb ellenfél. Ottmar Hitzfeld, a korábbi kapitány építette fel és emelte Európa élcsoportjába a svájciakat. A jelenlegi szakvezető, Vladimir Petkovic a német szakember általa letett alapokból él.

– Ha Bernd Storck kapitány gárdája pénteken olyan veszélytelenül focizik, ahogyan Feröeren tette, még a pontszerzésről se álmodjunk! – szögezte le.

A ma már itthon élő, 65 éves Harsányi egyáltalán nem érti, Storck miért erőlteti a támadó Szalai Ádám játékát, amikor – szerinte – a napnál világosabb, hogy Nikolics Nemanja a jó megoldás.

Olvasói sztorik