Válogatott

Nagy Ádám szerint hazai pályán meglephetjük a svájciakat

A fiatal magyar középpályás elárulta: száz százalékig biztos abban, jól döntött, amiért a Bolognát választotta.

Nyakunkon a Svájc elleni vb-selejtező, Nagy Ádámra viszont hétvégén még jelentős feladat vár: vasárnap a Bolognával a Genoát fogadják. A fiatal magyarnak remek a sajtója Itáliában, a minap a klubjánál szeptember hónap harmadik legjobb játékosává választották a szurkolók. A Magyar Idők arról kérdezte a játékos, érzi-e a rajongást a mindennapokban.

– Azok az emberek, akikkel viszonylag rendszeresen találkozom boltban, étteremben, benzinkúton, már megismernek. Bologna jelentős város, jellegét tekintve hazai példával élve azonban Budapesttel nem, inkább Debrecennel vethető össze. A futball szempontjából különösen: egy első osztályú csapat van a városban, amelyet így megkülönböztetett figyelem övez. Megkönnyíti a beilleszkedésemet, hogy rendszeres játéklehetőséget kapok, és megkedveltek az emberek. Remélem, most már odahaza sem kételkednek abban, hogy jó döntést hoztam.

Nagy Ádám azt is elárulta, miután Bologna került, egy ideig kerülte a sajtónyilvánosságot, a beszélgetésből az is kiderült, miért.

– Hallottam hírét, hogy máshová kellett volna mennem, biztosan csak a menedzserem érdekét figyelembe véve igazoltam ide. Miként azt is, Olaszország a magyar játékosok temetője, rosszul teszi, aki itt próbálkozik. Éppen ezért eleinte kerültem is a sajtónyilvánosságot odahaza, arra törekedtem, hogy először Bolognában rendeződjenek a dolgaim, kivártam, hogy valóban minden olyan jól alakul-e, ahogy a tárgyalások során remélhettem. Mindenkit megnyugtatnék: száz százalékig magam döntöttem, és most már azt is hozzá merem tenni, hogy ugyanilyen arányban jól.

A magyar középpályás elmondása szerint Olaszországban a a határozott fellépések és labdaszerzések terén már sokat fejlődött.

– Mindenképpen agresszívebb lett a játékom, még határozottabban igyekszem labdát szerezni. Az edzéseken nagyon magas az intenzitás a különböző gyakorlatok során, ami megköveteli a még pontosabb technikai végrehajtást és gyorsabb gondolkozást. Remélem, ennek a jótékony hatása minél hamarabb megmutatkozik a játékomban.

Nagy Ádám az interjúban azt is kiemelte: pozitívan tekint a soron következő két vb-selejtezős mérkőzés elé, első körben a svájciakat hazai pályán lephetjük meg.

– Tudom, hogy először a feröeri döntetlenre kellene magyarázatot adni. Higgye el mindenki, ott is nyerni akartunk. Magam is éreztem, és utólag visszanézve a találkozót meg is győződhettem róla, kicsit fásultan futballoztunk, nem járattuk elég gyorsan a labdát, ezért kicsit nehézkesek voltak a támadásszövéseink. Mindenekelőtt ezen kell változtatni. Ha tudjuk hozni azt a formát, amit az Európa-bajnokságon, akkor meglephetjük a svájciakat, akik nyilván úgy készülnek hozzánk, hogy majd ők irányítják a játékot. Ha sikerül rájuk erőltetni az akaratunkat, akkor miért ne nyerhetnénk meg a mérkőzést?

A teljes interjú itt olvasható.

Olvasói sztorik