Válogatott

Hétfőn csatlakozik a válogatotthoz a Rapid magyar kincse

Húzós napok várnak a bécsiek középpályásra: csütörtökön EL-ütközet Bilbaóban, majd bajnoki a Ried otthonában, aztán irány a nemzeti együttes…

Szántó Tamás boldogan fogadta a hírt, hogy több év után ismét számításba veszik a magyar válogatottban. Tétmeccsen legutóbb a 17 évesek közt húzta magára hazája csapatának mezét, ám az utóbbi hetekben, hónapokban olyan teljesítményt nyújt a Rapidban, hogy nem lehetett nem meghívni.

A húszesztendős középpályást az sem zavarja, hogy Bernd Storck kapitány egyelőre a „kicsikhez” irányította: az U21-es csapat – Eb-selejtezőn – október 6-án Gyirmóton fogadja Portugáliát, majd négy nappal később Görögországban mérkőzik.

Ahogy azt a futballista édesapja, a Sopronban edzősködő korábbi NB I-es játékos, Szántó Csaba a Rangadónak elmondta, Tamás roppant büszkén jön a keretbe, és maga is úgy látja, első körben a 21 éven aluliak együttesében kell bizonyítania. A Rapid Wien kezdőcsapatában állandó helyet kapó labdarúgó egyébiránt ezen a héten sem fog unatkozni, mi több, embert próbáló program vár rá.

Az osztrák csapat szerdán kel útra Bilbaóba, ahol csütörtök este az Európa Ligában csap össze a ragyogó formában lévő házigazdával (a Rapid a Genk elleni 3-2-es sikerrel indított a csoportkörben, a baszkok ugyanakkor 3-0-ás vereséget szenvedtek a Sassuolótól). Szántóék pénteken repülnek haza, másnap pedig már buszoznak Riedbe, ahol vasárnap délután lépnek pályára.

A bajnoki után irány Sopron, majd hétfőn Győr, és indulhat a válogatott kaland…

Olvasói sztorik